Polak – hasonlóan Az élet szép című filmjével szintén tabukat döntő Roberto Benignihez – persze sok vitát vált(ott) ki a szövetségi köztársaságban, mert egyesek szerint meggyalázza a haláltáborokban elpusztult milliók emlékét azzal, hogy több mint hatvan évvel a második világháború vége után a lágerek „helyzetkomikumával” nevetteti meg közönségét. Voltak, akik ezért egyenesen antiszemitának nevezték a komikust, aki bevallása szerint vicceivel a németek és a zsidók viszonyában máig érezhető görcsöket akarja oldani.

Az antiszemitizmus kapcsán más is elnevette magát. Pordány László ottawai magyar nagykövet tett így, amikor az egy évvel ezelőtt készült, de hozzánk csak most elkeveredett kanadai tévéinterjújában a magyarországi antiszemitizmusra vonatkozó kérdést kapott. Az angol tanszékvezetőből lett diplomata azért nevetett fel, mert szerinte Magyarországnál sokkal antiszemitább ország is van Európában.

Egy diplomatától joggal elvárható, hogy legyen humorérzéke, bizonyos szituációkat próbáljon meg (ön)iróniával megoldani. Egy tévéinterjú, amely a többi között a Jobbikkal és az antiszemitizmussal is foglalkozik, azonban nem ilyen alkalom. A nagykövettől joggal elvárható, hogy felelősségteljesen nyilatkozzon meg. Hogy amikor egy ilyen kérdést kap, ne csak azt mondja, igen, a magyar kormány fellép és elítél minden gyűlöletszító kísérletet, megnyilatkozást.

Hogy egy ilyen kérdés esetén a nézőből megrökönyödött viszolygást kiváltó mosoly helyett megpróbáljon úgy viselkedni, mint aki tisztában van a magyar állam felelősségével. Nem utolsósorban azért is figyel erre, mert a magyar közigazgatás és a rendvédelmi szervek aktív közreműködése nélkül annak idején a németek nem tudtak volna elképesztő gyorsasággal elhurcolni több százezer magyar zsidót.

Ahogy hallani, Pordány László a mai Magyarország számára legnagyobb veszélyként a még élő kommunizmust emlegető tévéinterjújának lesznek még következményei. Azzal, hogy esetleg hazarendelik a nyugdíjkorhatáron túllévő nagykövetet, az ügy igazából nincs megoldva. A fejekben kellene rendnek lennie. Problémák, nevezzük azokat bár görcsöknek, továbbra is léteznek. Ráadásul ezeket csak növelik a Horthy-korszak tisztára mosására, sőt dicsőítésére tett kormányzati kísérletek.

Fontos és támogatandó, hogy a kormányzó rezsimjéről a történészek megpróbálnak reális, előítéletektől mentes képet alkotni. A két háború közötti Magyarország semmiképpen sem lehet egy modern, huszonegyedik századi Magyarország igazodási pontja, netán példaképe. Egy olyan rendszer, amelyben szisztematikusan fosztottak meg a jogaiktól embereket származási alapon, ne legyen egy demokrácia hivatkozási alapja! Ez nem vicc, ez a mi történelmünk. És itt kísért a jelenben.