Tehát indítsuk el a kampányt – hagyományos logika szerint értelmetlenül – korán, bátran vegyünk át minden kezdeményezést, ami ellenzéki riválisainktól jön, és folyamatosan pozícionáljuk magunkat győztesként, vagyis a Fidesz kihívójaként. Ezért járják az országot, indítanak éhségmenetet, szántják fel a szavazókörzeteket. (...) Olajfa paradigma helyett előválasztási paradigma született...”

Az idézett folyamattal különbözőféleképpen szembesülnek a demokratikus ellenzék pártjai: egyeseket, például az Együtt 2014-et meglepte – holott számíthatott volna rá –, hogy az MSZP élére állt az összefogásnak, és szakpolitikai összefogás-kerekasztalaival célja nem kevesebb, mint az Együtt 2014 és Bajnai Gordon beszívása, majd lefényképezése egy MSZP kezdeményezte rendezvénysorozaton. Egyrészt azon baloldaliak esetében, akik az MSZP-re már régen nem szavaznának, de a korábbi miniszterelnök visszatérését nagyon várták, a párt Bajnai által ismertetné el magát, mint megújuló, legitim szereplő. Másrészt az MSZP tárgyalt kezdeményezése blokkolja is az Együtt 2014 irányába tartó bizonytalan, értékeiket tekintve heterogén szavazókat, akik egy centrista Bajnaira még csak-csak szavaznának, de egy MSZP-vel közösen ülésező Együtt 2014-re már nem. E kettő egymással akár ellentmondásban lévő cél csak az MSZP stratégiája felől nézve érthető. A CÖF már jól ismert plakátjai, amelyeken Bajnai és Gyurcsány összehajol, és a buszok hátuljáról tekintenek vissza ránk, az MSZP-nek tették a legnagyobb szolgálatot.

Az Együtt 2014, érzékelve az MSZP stratégiai csapdáját, abba csak addig sétál bele, míg úgy érzi, hogy ki is tud mászni. Nyilván az alkotmányos, jogállam-rehabilitáló kerekasztalnak már most is van jelentősége, különösen annak fényében, hogy az egyes szereplők néha markánsan mást gondolnak arról, hogyan is történjen a korrekció: van, aki a permanens alkotmányozás logikáját erőltetné, mert szerinte ez a megoldás egy illegitim alaptörvény esetében; más szereplők viszont távlatos politikai kulturális szempontokat tartanak szem előtt. Ugyanakkor az MSZP-s forgatókönyv szerint ezen kívüli szakpolitikai egyeztetésnek semmi értelme nincsen: a szereplők megegyeznek olyan (program)pontokban, amelyekben egyébként is egyetértenek, továbbá általánosságok hangoznak el konkrétumok nélkül – vita is alig van. Ne is keressük a konkrétumokat, ugyanis azokat úgy hívnák, hogy kormányprogram.

Az Együtt 2014 nem véletlenül marad távol ettől az akciótól. Megértette, hogy mindez az MSZP előválasztási kampányának a része, és aki tényleges kultúraváltást akar, az csak minimális szinten lehet érdekelt az összefogás e fórumában. Annak belátása viszont késik, hogy a nemet mondásnál több kell. Itt lenne az ideje elkezdeni politizálni. Az MSZP ezt érti, most még maga mellett kampányol, hogy aztán a lehető legtöbb szereplő és szavazó mellette kampányoljon. Mindebben nincsen semmi elítélendő, a politika ilyen, az MSZP politikusai pedig ismét megmutatták, hogy annak működését még mindig jobban értik, mint bármely más szereplő.

Nemcsak a szakpolitikai kerekasztal-egyeztetések megrendezése, hanem a múlt év végi közös antifasiszta tüntetés is az MSZP sikerét hozta. Míg Bajnai kétségkívül milliók gondolatát vetítette ki, hiszen egy olyan emlékezetközösség létrehozását irányozta elő, amelyben mindannyian otthon lehetünk, addig Mesterházy Attila egy harcos, „true” baloldali, szélsőségellenes beszédet tartott. A 2010-es kampányban vidéki fórumon még Michael Jacksont imitáló táncosból ha nem is politikai rétor lett, de kétségkívül baloldali, erőre és kiállásra váró, közönségnek tetsző beszédet tartott. Bajnai beszéde Mesterházy felől nézve poppolitikai volt, szemben az MSZP elnökének erőt felmutató mondataival. Mesterházy megértette, hogy hol van, és azzal is tisztában volt, hogy ki után fog felszólalni.

Ma még nem tudjuk, hogy a későbbi politikai küzdelmekben Bajnai hangvételében csendes, tartalmában gazdag poppolitikai fellépése lesz-e az irányadó, vagy a kormányváltás igénye egyedüli és fundamentalista céllá válhat-e, s így a megfelelő stratégiának az erővel szemben erő felmutatása bizonyul-e. Azt, hogy az erő és a nyugalom hogyan fér meg egymás mellett, ma még nem látjuk. Azt viszont igen, hogy jelenleg az Együtt 2014 leginkább erőt képtelen felmutatni. Ennek oka nem feltétlenül Bajnaiban keresendő.

Ravasz Ábel elemző hasonlóan látja mindezt a pozsonyi Új Szó hasábján: „Az Együtt 2014-nek azóta (a közös antifasiszta tüntetés – kiegészítés BB) sem sikerült sebességet váltani. Halad tovább a mérsékeltség útján, miközben az Orbán-kormány működése a potenciális ellenzéki szavazókban egész más igényeket kelt. Erős kiállást, erős elhatárolódásokat, erős gesztusokat várnak el attól az embertől, akit pajzsukra emelnek majd. Bajnainak még ma is megvan minden esélye, hogy ő legyen ez az ember, de kénytelen lesz jobban beleállni a harcba, mint tette eddig. Úgy tűnik, hogy az a fajta taktika, miszerint a rossz, utált politikába szeplőtlenül érkező Bajnai majd messiássá válhat, kifullad. Látható, hogy az embereknek minden bizalmatlanságuk ellenére sem »más« politikára van szükségük, hanem arra, hogy valaki »ezt« a politikát csinálja jobban. Az ellenzéki szavazók éppen azt várják Bajnaitól, hogy velük együtt és értük mocskolja be a kezét a harcban...”

Szinte bizonyosak lehetünk abban, hogy ezzel Bajnai Gordon is tisztában van, még akkor is, ha a „kezének bemocskolása” nem populizmust, betartatlan ígéreteket jelent – bár kétségkívül nehéz lesz kultúraváltást előirányozni rövid távon és következmények nélkül gondolkodó politikai közösségben. A bizalom egyelőre azonban még fennáll.

A Bajnai tavaly őszi berobbanása utáni mérhető siker jelezte, hogy várták. A közvélemény-kutatásokban mért mostani visszaesése pedig azt mutatja, hogy „Bajnait, a politikust” várták, nem pedig Bajnait, aki egy „folyékony” szervezet egy arca. Az Együtt 2014-ről magasabb szervezeti szintre történő emelkedése ugyanis még mindig várat magára.

A Milla egy részének pedig még mindig nem sikerült megértenie, hogy egyrészt amiben mozognak, az ma már egy politikai tér, másrészt az, hogy ha kultúraváltást, szembenézést és rezsimváltást egyszerre követelünk, akkor annak minimum feltétele, hogy tisztán és őszintén beszélünk. Például van-e a Millán belül törésvonal Bajnai szerepének megítélése kapcsán? Ha van, elő a farbával, ha nincs, akkor miért kíván először a Milla önálló szövetségi stratégiát kidolgozni, majd ezt bevinni az Együtt 2014 ernyője alá? Ha a professzionális politikával van gondjuk, mondják azt, akkor viszont tessék hátrébb lépni, mert ez itt politika. Ha ők maguk sem gondolták volna, hogy az MSZP, bár történelmi vereséget szenvedett, számos ok miatt ismét tényezővé válik, sőt könnyen előfordulhat, hogy ernyője lesz a „választói mozgalom”, akkor azon lenne érdemes gondolkodniuk, hogy ki és mit tett ehhez hozzá.

Végül, mielőtt minden szétesik, érdemes lenne belátni, hogy előválasztás van, és minden szereplőnek a legmegfelelőbb partnert és szövetséget kell keresnie a céljai eléréséhez. Nemcsak azt kell megindokolni, hogy kivel állok össze, hanem azt is, hogy kivel nem. Kivel, kikkel és miért nem? Az összefogás mellett ugyanis ez is „hozhat”ma szavazatokat az előválasztáson.

A legrosszabb azonban az, ha valaki össze se fog, el sem határolódik. Áll és vár. Akinek több célja van, mint a kormányváltás, annak ez nem lehet útja.

* A szerző politológus, az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) igazgatója

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.