A kormány gazdaságpolitikája által kitűzött cél jó ugyan, de az eléréséhez felhasznált eszközök selejtesek, ráadásul még az iránytűt is mágnesezik valahol – állítják kiábrándult, alkalmasint kegyvesztett (ha tetszik: sértett) jobboldali közgazdászok. 

Már nem meglepő, hogy a különutas véleményt megfogalmazók között találjuk Járai Zsigmondot, az első Orbán-kormány pénzügyminiszterét, jegybankelnökét, a miniszterelnök egykori pártfogóját és pártfogoltját, valamint Chikán Attila volt gazdasági minisztert, akik immáron sokadszor adtak hangot kritikus véleményüknek.

Szerintük a külső körülmények kedvezőtlen alakulása önmagában még nem ad felmentést az unortodox eszközök meggondolatlan használatára. A gyorsnaszád süllyedése intő jel arra, hová vezet, ha a gazdaságpolitika irányítói egyetlen feladatra koncentrálnak, és közben a káros mellékhatásokat sem hajlandók felismerni, hiába figyelmeztetik őket erre – jobbról is. Az államháztartási hiány szintjének abszolutizálása papíron meghozta az eredményét. Csak épp a matolcsysta eszközök kiölték a rendszerből a bizalmat, és nem utolsósorban padlóra küldték a gazdaságot.

Ezt is számok bizonyítják, például az ipari termelés visszaesésének üteme.

A jövő sem kecsegtet sok jóval, erre utalnak Matolcsy György szavai, amelyekkel a zuhanó gazdasági teljesítmény ellenére (vagy épp azért?) fordulatot, fellendülést, majdhogynem Kánaánt ígér – miközben a mai helyzet kialakulásában játszott szerepéért semmilyen felelősséget nem vállal. Nem kis felelősség nyomja viszont Orbán Viktor vállát, ha Matolcsyt a jegybank élére állítva azt üzeni a befektetőknek: jobbkezével elintézi a gazdasági fellendülést is. Ha már el nem intézte.