Tiltakoznak a telekommunikációs vállalatok. Felháborodásuknak ezúttal nincs köze az unortodoxiának nevezett kalandjátékhoz: az amerikai tervek egyike verte ki a biztosítékot. Pedig az Egyesült Államokban csöppet más a szellemisége a vonatkozó ötletnek, mint a kisvállalkozóktól védelmi pénzt szedő szalonmercis szerepében föllépő hazai elöljárók intézkedéseinek.

A Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) dolgozata azt vetíti előre: az amerikai kormány gyors, ingyenes, vezeték nélküli internettel fedi le az ország nagy részét. Ha a projekt sikeres lesz, sok felhasználó akár le is mondhatja telefonos és/vagy internetes előfizetését. Az nem kétséges: a cégek sokat veszítenének, a kevésbé tehetős polgárok sokat nyernének a reformmal. (Mármint ott, ahol a szegényebbek, illetve az oktatási és közművelődési intézmények már felszerelkeztek a világhálós csatlakozásra alkalmas eszközökkel. Vagy ne zárjuk ki: a vásárláshoz szociális alapú támogatást kapnak majd.) Persze a változás nem azoknak jelentene előrelépést, akik már táblagépen rendelnek pizzát, okostelefonnal Skype-olnak távoli barátjukkal, egyébként pedig a New York Times új alkalmazását használják. A program viszont mindenkinek felkínálja a tudás elérésének lehetőségét.

Igen, bárki bebaktathatna most is Hegelt olvasni a könyvtárba. Ám a kevéssé empatikus álláspont hangoztatói közt ritkán tűnnek fel a Havanna-lakótelepről érkezők vagy szegregált iskolák nyolcadikosai. A kulturális differencia ledolgozása nem csupán akarat, hanem esély és idő kérdése is. Egyetlen generáció is sokkal könnyebbé teheti az utódok életét, ha képes előrelépni. Ezért fontos a világháló szabaddá tétele.

A pozitív értelmezés elkötelezettjei nem elégedhetnek meg azzal, hogy elutasítják a felület kontrollját, hanem törekedniük kell arra: az internet hozzáférhető legyen mindenki számára. Amíg komplett társadalmi rétegek vannak kizárva a használatából, addig az internet nem segít a társadalmi különbségek csökkentésében, nem enged utat a kreativitásnak, ellenben növeli a digitális szakadékot. (Nyilván nem képzelhetjük a világhálót Ultraszociális Minisztériumnak, s lopakodó éhségmenetnek, de ha alkalmas eszköz a beavatkozásra, akkor nincs ok a mellőzésére.)

Most a cégek tiltakoznak, ami érthető, lobbierejük is nagyobb csöppet, mint a patkolókovácsoknak, akik alighanem ugyanilyen szomorúak voltak, amikor a gumiszervizek aranykora jött el. Csak hát nem a társaságok haszna a cél, hanem az igazságosabb társadalom. És ebből a történetből le lehet vonni azt a következtetést, hogy az amerikaiak izomból sápolják a társaságokat, de nem árt észrevenni: nemcsak úgy lenyúlják a pénzüket, hanem az információ elérhetővé tétele érdekében akcióznak. Ez pedig éppen az ellenkező irányba mutat, mint egy Szalai Annamáriával súlyosbított médiatörvény, az egyetemektől elvont 42 milliárd forint, meg a tantervek központi rögzítése.

A tudás mindenütt hatalom. Van, ahol azt szeretnék, hogy mind többeké, máshol azt, hogy egyre kevesebbeké legyen.