Déja vum van, de még mekkora! Bár eladhatnám, de fabatkát sem ér… Ugyan milyen elmeroggyant venne olyan érzést, amit már rég lerúgtunk magunkról? Kinek kellenek ilyen avítt, dohos eszmék, ideológiák?

Úgy tűnik, nekünk. Mert nekünk Mohács kell. Újra és újra.

2013-ban annak vagyunk néma (?) elszenvedői, ami ellen úgy huszonöt éve sikerrel léptünk fel. Akkor az állam mindenható túlhatalmát nulláztuk le, elsöprő támogatottsággal. Bátran, büszkén vállaltuk az evidenciát, hogy a helyi közösségek, a döntésben érintettek, érdekeltek – sokkal jobban tudják megjeleníteni és érvényesíteni – saját maguk és a KÖZ érdekében – elvárásaikat, akaratukat, tudásukat, mint a mindenható bölcs állam…

Január elsejétől működik (?) a mindenkori Magyarország legnagyobb munkáltatói szervezete, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, a Klik. Eltekintve attól, hogy beszédes betűszóval van dolgunk, érdemes górcső alá venni ezt a mamut szervezetet: De jure nem létezik, hisz nincs szervezeti és működési szabályzata, s talán alapítólevele sem, de facto nem létezik, mert nem képes alapvető feladatait teljesíteni, nem tud még fizetést utalni sem… Vezetője –több mint százezer pedagógus munkáltatójaként – nincs tisztában azzal, hogy munkavállalói számára a bérfizetés rendje nem azonos azzal, amit ő gondol erről, létrejöttét követő második hónap elejére sem rendelkezik egzakt adatokkal, hogy kik és milyen viszonylatban tartoznak valójában állományába, s neki, mint munkáltatónak valójában milyen kötelezettsége is van velük kapcsolatban?

2013 elején az állam képviselője – minisztere, titkára – jogot formál arra, hogy meghatározza, mely szakszervezetek azok, melyek felelős gondolkodásúak, melyek azok, akikkel az állam képviselője – a demokratikusan választott parlament által létrehozott kormány – hajlandó tárgyalni, s melyek azok, akikkel nem. Ki, és mikor adott erre felhatalmazást nekik? 2013 elején az állam titkára (a köztisztviselője) megengedheti magának, hogy minősíthetetlenül minősítsen szülőket, diákokat, érdekvédőket, megállás nélkül hajtasson át azon tanulók sorfalán, akik virággal a kezükben – néhány szót kívántak vele váltani.

S végül a legszebb… Van ma Magyarországon, aki úgy gondolja, hogy a szakszervezet feladata a mindenkori kormányzattal együttműködni. Aki azt gondolja, hogy a sztrájkkészültség fokának megállapítására legalkalmasabb az, ha megkérdezi az igazgatókat. Téved! A szakszervezet feladata tárgyalni a mindenkori kormányzattal. Természetesen a legfőbb szempont a megegyezésre törekvés, mely azonban nem lehet öncél! Ha nincsenek eredmények, ha nincsenek garanciák, akkor nincs helye olyan egyezségnek – ha úgy tetszik alkunak –, melynek „flexibilitása” nem biztosítja a munkavállalók valódi érdekvédelmét, ellenben aláíróként kompromittálja magát a szervezetet, a mozgalmat.

A leváltott múltban ez gyakorlat volt. Ma erre már nincs szükség!

Déja vum kikiáltási értéke, nulla fabatka.

Senki többet?

Soha többet!

* A szerző , a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.