Az a szép, fényes nap

Az már teljesen biztos, hogy hamarosan eljön! Mármint Orbán Viktor politikusi távozásának (szép, fényes) napja. A kérdés csak az, hogy a vezér milyen tempóban amortizálja tovább magát? Aki azt hiszi, hogy őt addig is a legkisebb mértékben érdekli az ország sorsa, az téved.

De az is, aki szerint a Fidesz jövője foglalkoztatná! Mindenfajta személyes vereség esetére csapatai felsorakoztak, máris élükön áll. (A békemenetbe és a KDNP-be tömörülő vadkatolikusok szabadcsapataira még számíthat, a Jobbikra és gárdára már aligha.) Az országnak nincs szüksége Orbánra (sosem is volt), de a Fideszre még (legalább egy nagy) feladat várna! Ezt a „nagy feladatot” azonban csak akkor teljesíthetik az egykori fiatal demokraták és a közéjük keveredett egykori magyar demokraták, ha – a vezér számára legidegesítőbb szóval élve

– ELHATÁROLÓDNAK tőle. Nem kicsit – teljesen!

Ez a bizonyos feladat természetesen nem más, mint az alaptörvény demokratikus, jogállami alkotmánnyá alakítása. Ilyesmit megvalósítani, a magyar társadalomban igen erősen reprezentált (sajnálatos módon) antidemokratikus jobboldal részvétele és jóváhagyása nélkül nem lehet. Paradox helyzet, tipikusan magyar: a demokráciára fütyülő, nacionalista, soviniszta, irredenta, Trianon-fertőzésben (szó szerint) gyötrődő szavazók jóváhagyása nélkül elkészülő, új (demokratikus jogállami) alkotmány biztosan hideg-polgárháborúhoz vezetne. Hacsak… az Orbán nélküli Fidesz élére nem állna a modern, EU-párti demokratikus jobboldal kialakítására irányuló törekvéseknek, illetve csatlakozna a létező valódi konzervatív pártkezdeményekhez és pártmaradványokhoz. Ha ez nem történik meg, akkor a (maradék, esetleg Orbán nélküli) Fidesz előbbiekben jellemzett támogatói-szavazói számára a neonácikon kívül nincs választás! Az így hatalmasan megerősödő, akár ellenzékben maradó, akár kormányra jutó szélsőjobb beláthatatlan nagyságrendű katasztrófát okozna az országnak: az EU-ból történő kiakolbolítás és a (keresztény civilizációtól való) teljes politikai és gazdasági elszigetelődés biztosra vehető. Az ilyenkor várható életminőségről – Kelet felé tekintve – fogalmat nyerhetünk.

Torrevieja (Spanyolország)

 

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.