Ungváry Krisztián történész hazugsággal vádolja Matolcsy Györgyöt, amiért a nemzetgazdasági miniszter egy írásában azt állította, hogy 1944 és 1956 között nem védtük meg közel egymillió zsidó, német és magyar városlakónkat. Ungváry a tárcavezető okulása érdekében, annak demonstrálására, hogy ez kissé korábban kezdődött, a ’44 előtti időszakból nem túl szelíd példával épp Matolcsy György rokona, Matolcsy Mátyás alakját idézi föl, aki annak idején nyilas képviselő volt, és a fennmaradt dokumentumok alapján megállapítható, hogy igencsak rühellte a zsidókat, s örvendett volna, ha közülük kevesebben sodródnak Erdélyből Magyarországra, azt viszont valószínűleg helyénvalónak tartotta, ha sokak el.

A történész szerint Matolcsynak tudnia kell rokonáról, annak viselt dolgairól, s a közegről, amely ezeknek kedvezett, tehát hazudik. Ez nem tűnik helytelen következtetésnek abból kiindulva, hogy a nemzetgazdasági miniszter beható ismeretekkel rendelkezik a japánok és magyarok rokonságáról pusztán abból kiindulva, hogy szerinte mindkét nép gyermekeinek fenekén pöttyök piroslanak, vagyis erősen dolgozik benne az ősi vonal fölfejtésének szándéka.

Az is elképzelhető, hogy mégsem tudott rokona viselt dolgairól, s ez esetben Matolcsy nem hazudott, viszont nagy tudatlanságról tett tanúbizonyságot a történelem e rettentő időszakát illetően, tehát nincs fölvértezve azzal a tudással, ami már középiskolás szinten is alapvető volna. Hamis tehát Hoffmann Rózsa nosztalgikus álláspontja az elmúlt rendszer oktatáspolitikájának nívójáról, hiszen Matolcsy, vagyis az az ember, aki tízmilliárdokat vesz el az oktatási szférától, annak eleven paródiája.

De hát mit is várjunk tőle, hiszen neki is van főnöke, akiről Gyurgyák János eszmetörténész állapította meg nemrégiben, hogy nem kötődik a Horthy-rendszerhez, nem is nagyon érdekli, és mélyebb ismeretei sincsenek róla. Nos, Gyurgyák ismeri Orbánt, és ő pontosan tudja, hogy mit beszél, hihetünk neki. Márpedig ha Orbánnak nincsenek mélyebb ismeretei a Horthy-korszakról, akkor miért feltételezzük, hogy mélyebbek vannak az azt megelőzőről vagy a még korábbiakról, vagy a szemünk láttára újraéledő ötvenes évekről?

Ezek szerint Orbán nem visszanyúl hatalmi technikákhoz, hiszen azokat mélyebben nem ismeri, hanem épp ellenkezőleg, a sajátjaiként fedezi fel őket. Ezért nem érzi nevetségesnek a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát, ezért nem berzenkedik az alkotmány asztalától, ezért tartja helyénvalónak Fekete György akadémiáját, ezért nem retten vissza az egykori polgári napilap kivégző tempójától. Ez valóban zsenialitás, de nemzeti tragédia is: felületessége miatt fölmenteni nem lehet.

És van ennél is elborzasztóbb távlat: ha nemcsak a múlt századból indulunk ki, hanem visszaemlékezünk ezeréves történelmünk zivataros századaira, akkor bízvást mondhatjuk, hogy Orbán Viktornak még bőven van mit felfedeznie, s akkor aztán jaj nekünk.