Cirkuszművészet
Van nekünk egy baráti társaságunk, úgy hívják, hogy Nagy Budapest Törzsasztal. Tizenegy éves lesz az idén, csupa nagyszerű ember a tagja. Sokat vitatkozunk persze, de abban feltétlenül egyetértünk, hogy mindnyájan a főváros fejlődését, felvirágzását, vonzóbbá és működőképesebbé válását tartjuk szem előtt. Egyszóval azt gondolom, a legfőbb ideje, hogy egy egyszerű kétharmados döntéssel a Fővárosi Önkormányzat rangjára emeljen minket a kormánypárt. Az se baj, ha a javadalmazásunk csak a ciklus végére éri el a képviselők fizetését, viszont most szólok, hogy van egy trolibuszmániás tagtársunk, na, őneki feltétlenül meghatározó szerepet kellene játszania a BKV döntéshozatalaiban.
Hogy ne beszéljek hülyeségeket? Oké, de azt tudniuk kell, hogy pontosan ugyanennyi értelme volt annak is, amikor a Fidesz beleírta az alaptörvényébe, hogy a Makovecz Imre szellemi körét felölelő, a hangzatos Magyar Művészeti Akadémia nevet viselő egyesület a Magyar Tudományos Akadémiával azonos köztestületi jogot kap, középtávon pedig megkerülhetetlen tényező lesz a magyar kultúraigazgatásban és -finanszírozásban.
Habár a szélesebb közvélemény szemében talán nem is teljesen érthető ez az egész vita (akadémia, hát nem? miért ne lehetnének akkor jogai?), a lényeg mégiscsak az, hogy egy ideológiai alapon szervezett hobbiklubot ruházott fel köztestületi jogosítványokkal a kormány. Egy olyan egyletet, amely nem érdemek, hanem szimpátia szerint választ a soraiba tagokat. Ha a bekerülés kritériuma nem a keresztény-konzervatív értékrend, hanem mondjuk a pattogatott kukorica szeretete volna, legfeljebb abszurdabb, de semmivel sem kevésbé jogtalan lenne, miért pont ők döntsék el, például ki és mennyiből forgathat filmet Magyarországon.
Szabó Máté ombudsman az Alkotmánybíróságnak címzett javaslata indokolásában örkényi magasságokba emelte ezt a történetet. A jog szikár nyelvén, minden érzelem nélkül foglalta össze az egész cinikus machinációt, okfejtését olvasva nagyon nehéz elképzelni, mi mást mondhat erre az Alkotmánybíróság, mint hogy bocs, a kormány tévedett. Az persze nagy kérdés, hogy ha ez tényleg megtörténik, akkor hogyan tovább.
A „valódi” művészeti akadémia, a SZIMA idejekorán leszögezte, hogy nem tör politikai hatalomra, nem akar köztestületté válni, no pláne nem óhajt egyesülni az MMA-val. Maradna az, ami húsz éve: rangos szakmai testület. Ám ha ők nem sietnek a kormány segítségére, az MMA-t pedig az Alkotmánybíróság megfosztaná az ideológiai diktátum, az állami feladatok átvétele és a havi fix lehetőségétől, a rajtvonalhoz akkor sem lehetne visszaállni. Nem tartanánk ugyanott, ahol három évvel ezelőtt voltunk. A kormány igazgatna és kezelné a költségvetést, de nem tudná trükkösen elkendőzni, hogy a terület a Fidesz-éra legnagyobb vesztese. A szellemi élet prominenseinek szekértáborai között, ha lehet, még a mostaninál is mélyebb árok tátongana. És akkor a szégyenről még nem is beszéltünk. Hiszen mi mást érezhetne mindenki, aki akár hangosan, akár néma egyetértéssel részt vett ebben a cirkuszban?
