A 2011. CXCVII. számú törvény idevonatkozó kötelező előírása, hogy 2013. február 1. napjáig a gazdasági társaságoknak változást kell bejelenteniük a cégbíróság felé. Az érintett adatok a következők:

– a cégnév megfelelősége,

– a székhely-, telephely- és fióktelep használatának jogszerűségéről szóló nyilatkozat (becsatolandó okirat például: tulajdoni lap, bérleti szerződés, használatra feljogosító nyilatkozat),

– a cégtulajdonosok személyes adatainak kiegészítése (születési idő), illetve ha társaság a tulajdonos, akkor az ő cégjegyzékszáma vagy nyilvántartási száma,

– a cég képviseletére jogosultak adóazonosító jelének vagy adószámának bejegyzése,

– kézbesítési megbízottal kapcsolatos adatok (ha a bejegyzési kérelemben külföldi jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság szerepel, vagy a bejegyzési kérelemben feltüntetett külföldi természetes személy nem rendelkezik magyarországi lakóhellyel).

Az adatmódosítási kötelezettség nem vonatkozik azokra a társaságokra, amelyek 2012.március 1. után alakultak, vagy ezen időpontot követően végeztek változásbejegyzést. A társasági szerződés adatszolgáltatással kapcsolatos mostani módosítása illetékmentes, de csak jogi képviselő útján lehetséges, azaz ügyvédi munkadíjjal kell számolni.

A kínálati oldalon széles árskála ismerhető meg: az alsó és a felső érték között több tízezer forint különbség regisztrálható. „Középárfolyam”-nak nevezném a 15–25 000 forint közötti intervallumot; sokan kínálják ebben a tartományban a jelzett ügyintézés munkadíját. Azt nem tudom, hogy ügyvédi szempontból a néhány tízezer forintos díjtétel sok vagy kevés, de azt biztosan állítom, hogy a vállalkozói közösség – elsősorban kis- és középvállalkozók – fölöslegesnek és méltánytalannak tartják az újabb sarcot.

607 ezer vállalkozással és 15–25 000 ezer forintos tarifával számolva az üzleti szektor szereplői 9 és 12 milliárd forint közötti ügyvédi munkadíjat „csengetnek ki”. Ez már az állami költségvetésben is komoly pénznek számítana; egy speciális szakma egyszeri bevételeként pedig egyenesen kiváló. Félreértés ne essék: nem az ügyvédektől sajnálom a pénzt. Az bosszant, hogy a versenyszféra társasági formában működő cégeit ismét adó jellegű fizetésre kötelezték, ugyanis ha nem végzik el, vagy késedelmesen hajtják végre a változásbejegyzést, akkor számíthatnak egy kiadós büntetésre is. A 230 ezer renitens – határidőt sértő – társas vállalkozás duplán fizet: egyszer az ügyvédi munkadíjat, majd a késedelmi bírságot. Így már jó az üzlet az államnak is, hiszen a késedelmesen teljesítő, közel negyedmillió vállalkozás esetében tízmilliárdos nagyságrendű bírságot szabhat ki, szedhet be. Aztán azon is elgondolkoztam, hogy a hivatalos (hivatali) álláspont szerint „a törvényi rendelkezés célja, hogy kiszűrje a fiktív cégeket, javítsa a gazdasági élet átláthatóságát, és a közhiteles cégnyilvántartást minél inkább a valósággal, a cégek tényleges helyzetével hozza összhangba”.

Értem én a törekvést, csak felteszem a kérdést: miként illeszkedik ez a cégbírósági adatszolgáltatási verdikt a két kamarai törvényhez (agrár, illetve kereskedelmi és ipari), a két kamarai regisztrációs rendszerhez? Mindkét köztestület teljes körű vállalkozói nyilvántartást célzott meg, és mindkettő törvényi felhatalmazás alapján szed kamarai hozzájárulást, amit évente kötelesek fizetni a vállalkozók. Az „ártatlan” hazai vállalkozót nyilvántartja a NAV is, folyamatosan „foglalkoztatja” a KSH és a Cégbíróság, valamint regisztrálja a köztestületi kamara. A társadalombiztosítási adatszolgáltatási kötelezettségről már nem szólok. Összehangolt adattartalom és koncentrált adatbázis nem alakítható ki a XXI. században?

A gazdasági kamarákról szóló törvény módosítását 2011 novemberében, a változásbejegyzésről szóló javaslatot 2011 decemberében, az agrárkamarákról szóló törvényt 2012 nyarán fogadta el az Országgyűlés. Fél év alatt tehát három olyan törvényt alkottak, amelyek gigantikus méretű adatbázisokat korrigáltak, illetve hoztak létre. Már csak okoskodásként jegyzem meg utólag: a két köztestületi kamara bővülő regisztrációs jegyzékéből a cégbíróságok „simán” átvehették volna a számukra kiemelt fontosságú gazdasági társaságok adatait, de a fordított adatáramlás is jól szolgálhatta volna az épülő kamarai nyilvántartási rendszert. Ez az idea érdemi – szakmai jellegű – egyeztetést feltételez az adatigények és az adattartalom meghatározása esetében.

Ehelyett újból belenyúltak a tőkeszegény kisvállalkozások pénztárcájába, és töméntelen mennyiségű adminisztratív terhet zúdítottak a fővárosi és a megyei cégbíróságokra. Hónapokig tarthat az adatok rögzítése, feldolgozása, ellenőrzése. Mire befejezik az aktamunkát, már rögtön lehet gondolkodni egy újabb adatszolgáltatási kötelezettség bevezetésén. Persze nem ingyért, hanem pénzért!

A szerző a Vállalkozások és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

– Sajnálom, Berci bácsi, de ki van rúgva. A termelés már csak elveszi az energiát a vállalkozás adminisztrációs részlegétől!