Amerikai tanulmányok nem találtak népcsoport vagy bőrszín szerinti különbséget a csecsemők frusztrációszintjében. Néhány éves korban tehetetlen hisztizésből már egyre inkább agresszivitásba – ütés, rugdosás, harapás – csaphat át a frusztráció, de ennek sem származás szerinti a gyakorisága vagy az intenzitása. Más a helyzet a tizen-, huszonévesek sokkal veszélyesebb, olykor gyilkos utcai bandákba verődő agresszivitásával. Ebben már nagy szerepet játszik a származás, a genetikailag meghatározott bőrszín. Ám nem ez tesz agresszívvá, hanem az idővel krónikussá váló frusztráció, az, hogy a társadalom perifériájára szorultak nem tudják elérni, amit mások természetes jussuknak tarthatnak. És minél sötétebb valakinek a bőrszíne, annál reménytelenebb kitörnie a diszkrimináció karanténjából. Nem a gének tesznek embereket „állativá”, hanem az, hogy nem vesszük őket emberszámba.

Nem akarok az „állati” szónál bővebben idézni abból az írásból, amelyből már talán több százan is idéztek végtelenül sértő romaellenes kijelentéseket. A szerző nevét sem említem, mert talán éppen azért ír gyűlöletszító borzalmakat, hogy minél többen felfigyeljenek rá.

Abban biztosak lehetünk, hogy a megosztó gyűlöletkeltés alapeszköze lesz a Fidesz választási kampányának, mint ahogy nyolcéves destruktív ellenzékiségében a másként gondolkodók – a „magukfajták” – elleni gyűlölködés szításával kötötték szorosabban magukhoz azokat, akiket „magunkfajtának” tartottak. Ha máshonnan nem, ezt tudhatjuk abból, hogy a szószólójuk már most azzal vádolja az MSZP-t, hogy gyűlöletkampányt szervez azok ellen, akik közel három éve folyamatosan visszaélnek kétharmados hatalmukkal. Márpedig tudjuk, ez a szóvivő képes hazudozásban túltenni azon is, aki kihirdette országnak-világnak, hogy ő sohasem hazudik. Egyszer valóban rajta is kaphattuk, hogy nem hazudott: amikor óva intette a világot, hogy ne arra figyeljünk, amit mond.

A szavahihetetlen szóvivő már meghirdette, hogy az MSZP választási kampányának központi eszköze a gyűlöletszítás lesz: a jól ismert „ő kezdte” gyerekes védekezést felülmúlva máris belefogott az „ők fogják kezdeni” kampányba, hogy saját gyűlöletstratégiájukat ködbe vonja. Ne feledjük: 2002-ben ahelyett, hogy biztosították volna a választás nyerteseit támogatásukról az ország egységének helyreállítása érdekében – ahogy demokráciákban szokás –, arról biztosították a kormányra kerülőket, hogy hideg leheletüket mindig a tarkójukon fogják érezni – s így is lett: minden elképzelhető módon akadályozták a jó kormányzást. Végül a gyűlöletkampány a rendőrök elleni véres támadásokba torkollott. Mindez, ha nem vezetett is az éveken át remélt kormánybuktatáshoz, a normális kormányzást lehetetlenné tette, majd kétharmados győzelemhez juttatta a Fideszt.

Azután nem volt értelme folytatni a megosztó gyűlölködést: egyszerűen nem tartották a nemzethez tartozónak azokat, akiket nem soroltak a „magunkfajták” közé. És mivel akinek nincs semmije, az annyit is ér, nemcsak a másként gondolkodókat írták ki a nemzetből, hanem minden nincstelent is. Így a társadalomból kizártak tábora megnőtt, és sokak frusztrációja elérte azt a pontot, amelyen túl a társadalom szabályai, törvényei mit sem jelentenek számukra. És az élet maga – a másoké és a maguké egyaránt – értéktelenné válik a szemükben. Akiket pedig a frusztrációjuk idáig juttat, a bűnözést saját szempontjukból, nem a társadaloméból ítélik meg. Ebben csak annyiban játszik szerepet a „faji” hovatartozás, hogy jelenleg a romák a legdiszkrimináltabb, legfrusztráltabb népcsoport hazánkban, így közöttük vannak a legtöbben, akikben már pattanásig feszült a húr. Mindennek tetejében az ellenük szított gyűlölet nem maradhat viszonzatlan, s olyan, lobbanékony elegyet alkot, amely kiterjedhet más, egyre frusztráltabb csoportokra is. Érthetetlennek tűnhet hát, miért engedi a Fidesz vezetősége szabadjára a romák elleni gyűlöletkeltést saját köreiből.

Ennek megértéséhez gondoljunk csak arra például, hogy az a pártvezér hirdette meg a népszavazást 2006. október 23-án a pár ezer forintosra tervezett tandíj ellen, aki most a diákoknak tett ígéretek ellenére kimondta: ragaszkodik az önfinanszírozó felsőoktatás bevezetéséhez. Ha nem most, majd a diákok és a tanárok átverése után, a következő ciklusban. Ez pedig csak úgy valósítható meg, ha kizárják a felsőoktatásból azokat, akik képtelenek az önfinanszírozásra, és nem hajlandók elzálogosítani a jövőjüket a Diákhitel 2-vel vagy más hasonló konstrukcióval, amelynek éppen a rabszolgasorba hajtás a célja. Ezzel pedig még áthághatatlanabbá ássák a nincstelenek és a felkarolt „polgári középosztály” között az árkot. És megfosztják a már amúgy is vészesen frusztráltakat a reményétől is annak, hogy legalább a gyermekeik vihetik valamire. Hiszen a felsőoktatás biztosítása helyett még egy számukra elérhető tisztességes középiskolai oktatás finanszírozásától is hátrébb lépett az állam, amikor a kötelező – tehát államilag mindenki számára biztosított – oktatás korhatárát levitte 18-ról 16 évre. A szakiskolák tantervét pedig úgy határozta meg, hogy még a legeszesebbek, legszorgalmasabbak továbbtanulását is lehetetlenné tegye.

Mi folyik itt? Szándékosan akarja a kormány minden reményüktől megfosztani őket? Valóban azt hitték, hogy a választási regisztrációval távol tarthatják a frusztráltakat az urnáktól? De ha a reményt vesztett gazdaságilag kisemmizettek politikai kisemmizésével megnyernék is a választásokat, és valójában bebetonoznák magukat húsz vagy negyven évre, milyen gazdasági-politikai rendszerbe illene bele az a teljesen kettéosztott társadalom, amelynek a létrehozásán már évek óta fáradoznak? Meglátásom szerint mindez csak egy törekvést szolgálhat: a belső gyarmatosítást.

A lázongók elleni lázításra hív fel az a bizonyos gyalázkodó, ármánykodó írás, mert a korábbi elnyomóknak, gyarmatosítóknak is gyakran elég volt – az olykor szándékosan kiprovokált – kisebb lázongások példát statuáló, erélyes leverése. És az a cikk már sajnos elérte feltételezhető célját: előkészíthette a terepet az önbíráskodó népharag kirobbantásához: a hatalomhoz görcsösen ragaszkodók végjátékához. A futballhuligánok választások előtti újabb bevetéséhez.

Megakadályozhatjuk-e e törekvések végrehajtását, ha idejében leleplezzük őket? Ha naponta százszor is rámutatunk: hatalommámorában, végtelen arroganciájában a belső kör elherdálta a kétharmad nyújtotta országegyesítő és -felvirágoztató lehetőségét? Meg kell értetnünk közülük mindazokkal, akiket még nem teljesen fosztott meg a józan észtől az ópusztaszeri turulba született mágia, hogy szükség lesz rájuk is a demokratikus újjáépítésben. Tudjuk, voltak a nyolcvanas évek vége felé, akik belátták, hogy egypárti uralmuknak lejárt az ideje, és támogatták az akkori fiatalok törekvéseit. A hatalom mai birtokosai között is bizonyára lesznek, akik hamarosan megértik és elfogadják az egykori önmagukhoz hasonló mai fiatalság törekvéseit egy élhetőbb jövő megalapozására.

A szerző közíró, a Columbia Egyetem nyugalmazott élettanprofesszora

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.