Magamról: gépészmérnöki és gazdasági mérnöki oklevéllel 1973-ban a Közép-dunántúli Gázszolgáltató Vállalat igazgatójának neveztek ki, mely funkciót 1990-ig töltöttem be. A közben eltelt 17 év alatt volt bőven alkalmam tapasztalatot gyűjteni az állami felügyelet alatti munkavégzésről.

1990-ben az OKGT gázipari főosztály vezetésére kaptam megbízást, ahol a fő feladatom az öt regionális gázszolgáltató (régi és ma is közismert nevükön a Tigáz, Dégáz, Kögáz, Égáz, Ddgáz) állami vállalatból részvénytársasággá való átalakításának előkészítése, majd a privatizációra való felkészítése volt. Az átalakulást követően a részvénytársaságok megbízása értelmében alapító igazgatója lehettem a Gázszolgáltatók Egyesülésének.

Az állami irányítás és tulajdonlás természetéről e tevékenységek gyakorlása során szerezhettem bőséges tapasztalatot. A tervezett újraállamosításról a következőket gondolom: A második világháború előtt 50-60 évvel külföldi magántőkéből létrehozott „szolgáltatással” foglalkozó részvénytársaságok közmegelégedésre végeztek többek között városigáz-szolgáltatást a nagyobb településeken, a vállalkozási forma és tulajdon tehát nem idegen a tevékenység ellátásától.

Az újraállamosítás célját feltételezésem szerint most is másutt kell keresni, például a) megszerezni a gázszolgáltatás jövőbeni profitját, b) megszerezni a társaságoknál betölthető, országosan jelentős számú vezetői beosztások kinevezési jogkörét. Jelen esetben e kitűzött cél elérése érdekében a fogyasztói árak manipulatív alakításával veszteséges helyzetbe kívánják hozni a szolgáltató cégeket az újraállamosítás gyors lebonyolíthatósága érdekében, ezzel egy időben pozitív lépést tenni a rezsiköltségek csökkentésével a lakossági fogyasztók felé.

A kormány azért folytat intenzív tárgyalásokat, hogy az államosítás lebonyolítása után újra előnyös helyzetet hozzon létre már a saját társaságainál, elsősorban a saját céljai eléréséhez szükséges elvonások fedezetére. Az újraállamosítással a gázszolgáltatók helyzete hasonlóvá válik a régi állami vállalatokéhoz, amikor sem az elosztó rendszerük fejlesztéséhez, sem a tervezhető felújításokhoz nem tudtak soha elegendő forrást képezni. Erre pedig nagy szükségük lenne a következő években, mivel 1975 és 1990 között zajlott le a gázelosztó vezetékhálózat viharos gyorsaságú fejlesztése zömmel lakossági forrásokra támaszkodva.

Az így létrehozott elosztó rendszerek acélcsöveinek élettartama a végéhez közeledik. Ezek tervszerű cseréje rövid időszakon belül tömegesen válik indokolttá. Ilyen szituáció már egyszer próbára tette a magyar gázszolgáltató vállalatokat, amikor az 1950-es években fejletlen technológiával, rohammunkával épített vezetékek cseréjét kellett pénzforrás és anyaghiány mellett elvégezni, illetve a rendszert üzemben tartani. Ez nagyon károsan befolyásolta a társaságok tevékenységét, a lakosság körében pedig elhitette azt, hogy a gáz ára akkor is olcsó, ha egyébként drága.

Ezek a gondok akkor sem zavarták és a jövőben sem fogják zavarni a politikai döntéshozókat, ha az államosítást az erő pozíciójából sikerül lebonyolítaniuk. Összegezve az a véleményem, hogy az állam nem lehet jó tulajdonosa a gázszolgáltatásnak, a jó gazda gondossága tőle nem várható el. A piaci folyamatokat nem lehet tartósan semmibe venni, előbb vagy utóbb valakinek meg kell fizetnie a gáz árát, hogy a szolgáltatást biztosító társaság csődje elkerülhető legyen. Ez a valódi érdeke a fogyasztóknak és az országnak is.

A szerző gépészmérnök, nyug. vezérigazgató

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.