Zalán Eszter: Nyugvópont

Sikeres hetet zárhat a nyugati színtéren Orbán Viktor. A strasbourgi Európa Tanács többéves vizsgálódás és tárgyalássorozat után elért némi változtatást az igazságszolgáltatási és a médiaszabályozás terén, de ettől még nem lesz holnap jobb a Híradó, s Handó Tünde és Szalai Annamária is a helyén marad, az ET azonban csendesedett e téren.

A kormányfő aztán a brüsszeli intézményeket járta körbe, ahol most dorgálás helyett jobbára elismerő, de legalábbis udvarias szavak fogadták. A jogi viták egy részét rendezték, azaz az Európai Bíróság elé kerültek, ami rövid távon nem segít a nyugdíjba küldött bírákon, és a telekom cégek is csak évek múlva tudják visszaperelni a különböző adókat, ha egyáltalán számukra kedvező döntés születik.

Orbán és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke tavaly abban egyezett meg, hogy európai módra, a közösségi keretek között oldják meg a magyar kormány és a Brüsszel közti konfliktust. Ez sikerült is. A tavalyi két Orbán–Barroso-találkozó után nem volt közös sajtótájékoztató, ezúttal viszont a portugál politikus kényelmesen kiállhatott Orbán mellé. Mindkét fél abban érdekelt, hogy sikertörténetként tudja eladni az elmúlt évet. Orbán motivációja világos. A bizottság pedig meg akarja mutatni, hogy a szerződés védelmezőjeként sikeresen avatkozott be ott, ahol erre jogalapja volt, ahol pedig nem, ott az aktákat továbbadta más intézményeknek. Ráadásul mi sem akarunk többé IMF/EU-kölcsönt, így csökkent az ő zsarolási potenciáljuk.

Arra már kisebb volt Brüsszel fogadókészsége, hogy Magyarországot mint gazdasági sikertörténetet ismerje el, hiába ajánlgatta majdnem minden felszólalásában szerdán a kormányfő ezt a megközelítést. A bizottsággal ezen a ponton maradt a legkiélezettebb a nézeteltérés. Magyarország 2011-ben és 2012-ben is hozta a három százalék alatti hiánycélt, és a kormányfő elszántnak tűnik, hogy bebizonyítsa, 2013-ban is a küszöbérték alatt maradunk. A brüsszeli testület azonban a gazdaságpolitikai intézkedések minőségét rendszeresen kifogásolja,mert szerintük hiába korrigálják a költségvetést, ha közben megfojtják a növekedést. A minőségre való hivatkozással azonban ingoványos talajra lép a bizottság, és ezt Orbán ki is használja. A bizottságnak majd a túlzottdeficit-eljárás során el kell döntenie, elfogadja-e ezt a rossz irányt, ha az nominálisan hozza az eredményeket.

A brüsszeli gépezet azonban újra felpöröghet: az Alkotmánybíróság eszközeinek korlátozásáról szóló legutóbbi fideszes ötlet, egy-két újító gazdaságpolitikai intézkedés még beindíthatja az unió vezetőit, és ne feledjük, a diákok röghöz kötésével kapcsolatban is folyik levelezés Brüsszel és Budapest között. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése a nyáron még foglalkozik Magyarországgal, és készül az Európai Parlamentben is egy jelentés a magyar jogállamiság és demokrácia helyzetéről. A szerdai látogatás nem volt ugyan fordulópont, de nyugvópontot jelöl egy alapvetően túlfeszített, szomorú történetben.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.