Lengyel, magyar… nagy különbség!

Január 30-i brüsszeli sajtóértekezletén Orbán Viktor miniszterelnök elmondta, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elutasította a rugalmas hitelkeretre (flexible credit line, FCL) előterjesztett magyar igényt. A miniszterelnöki honlap szerint hangsúlyozta, „hogy Magyarország nem kölcsönt akar az IMF-től, mert arra nincs szüksége, hiszen a piacról kívánja finanszírozni magát.

Az IMF azonban – mondta – mindenképpen kölcsönt akart folyósítani, és nem hajlandó arra, hogy rugalmas hitelkeretet biztosítson Magyarországnak”.

Ezek a kijelentések finoman szólva félrevezetőek. Azóta, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter közel egy és egynegyed éve bejelentette IMF-hiteligényünket, a szervezet többször kinyilvánította: noha megállapodni csak készenléti hitelről (stand-by arrangement, SBA) hajlandó, annak nincs akadálya, hogy kormányunk a maga részéről a hitelt, ahogy maga mondja, elővigyázatossági jellegűnek – mintegy fizetőképességi garanciának – tekintse, azaz hagyja rendelkezésre állási állapotában, ne hívja le. Ez nem is lett volna precedens nélküli: 1996-ban ugyancsak készenléti hitelt kaptunk az IMF-től, és egy centet sem hívtunk le belőle. (De persze az így sem volt haszontalan: más hitelezők a kamatok meghatározásakor figyelembe kényszerültek venni azt, hogy nem voltunk rászorulva a pénzükre.)

Nem igaz tehát, hogy az IMF ránk akarta erőltetni a pénzét. Ehelyett arról van szó, hogy az elővigyázatossági hitelkeretet – olvashatjuk a szervezet honlapján – olyan országoknak ajánlják, amelyek gazdasági „fundamentumai, politikái és politikamegvalósítási gyakorlata nagyon erősek”. Tehát ilyet akkor adnak, ha úgy ítélik meg, hogy az adott ország gazdaságában és annak kormányzásában jól mennek a dolgok. Ezért – a készenléti hiteltől eltérően – kevés és meglehetősen általános föltételt szabnak egy ilyen megállapodáshoz.

A honlapon megtalálhatók a 2009-ben Lengyelország számára jóváhagyott elővigyázatossági hitelkeret néhány héttel ezelőtti megújításához kapcsolódó IMF-dokumentumok is. Aligha van magyar, aki némi irigység nélkül tudná olvasni a lengyel gazdaság és gazdaságpolitika teljesítményéről ott látható szavakat (akkor is, ha árnyalják azokat bíráló megjegyzések). Két és fél év gazdaságpolitikai ámokfutással, a beruházások soha nem látott mértékű visszaesésével, munkát kereső polgártársaink tömeges külföldre menekülésével a háta mögött a magyar kormány részéről csak rossz vicc lehetett a lengyelhez hasonló elővigyázatossági hitelkeretet kérni.

 

*A szerző közgazdász.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.