Emlékeznek még Grespik Lászlóra? Akit arra tartott afféle fővárosi főispánként az első Orbán-kormány, hogy bosszantsa az „ellenzéki” Budapestet? Szakasztott ugyanilyen feladat jutott most Fekete Györgynek is: idegesítenie kell mindazokat, akiknek (legalább a) szelleme nem vagy nem teljesen hajlandó behódolni a kétharmad uralmának. Fekete György arra való, hogy a liberális értelmiségtől a józanul gondolkodó konzervatív művészekig mindenkit emlékeztessen rá, hol a kijelölt helye. Hogy ez a hely a hatalom társadalomeszményén kívül vagy épp a kormányfő lábánál van-e, azt kinek-kinek magának kell felismernie.

Csak azt sajnálom, hogy nem hallgathattam végig kedd este a Magyar Művészeti Akadémia elnöksége és az általuk lemondatni tervezett elnök, Fekete György vitáját. Mégis, mi hangozhatott el ott, aminek az lett az eredménye, hogy az elnökség meghunyászkodott, az immáron vérciki elnök pedig maradt?

Talán nem tévedek nagyot, ha azt tippelem, hogy ha erről bárki is szívesen megfeledkezett volna, annak beleverték az orrát: a kormány adta a köztestületi rangot, mellé a tisztességes havi fixet, sőt arról is a kormány döntött, hogy ennek a nagyszerű akadémiának mostantól mindenbe, ami kultúra, beleszólása lesz. Akkor ugye nem tetszik azt gondolni, hogy most itt demokráciásat fogunk játszani, és nem az lesz az elnök, akit a kormány akar?

Papolhatnánk most arról, hogy aki akár hitből, akár megfontolásból vagy éppen haszonlesésből elfogad egy vállalhatatlan kompromisszumot, az ne csodálkozzon, amikor rázárul a csapda. De ennél fontosabb, hogy a Magyar Művészeti Akadémia elnöksége végre belássa: a keddi vereség volt az utolsó jel. Ha valaki, akkor ők tudnak még valamit tenni annak érdekében, hogy a művésztársadalom egy része ne váljék a hatalom dróton rángatott kiszolgálójává. Hiszen – lehetetlen, hogy a történetnek ezen a pontján ez még mindig csak kívülről látható – a havi (majd még gyarapodó) százötvenezerrel, meg a Kossuth-díjak elosztásába való beleszólással most éppen azt vásárolja meg a kormány, hogy megszabaduljon a kultúrafinanszírozás nyűgétől. Majd az MMA megkapja, ami marad a költségvetés alján, odaadja, akinek odaadja (hát istenem, van olyan, hogy a rendszer hívei jobban megérdemlik, mint mások), a hoppon maradtak őrjöngenek, Fekete Györgyöt átkozzák, a kormányfő meg bölcsen mosolyog. A terv működik.

Ez ellen már senki sem tehet semmit – kivéve az MMA elnökségét. Alkotmányt ők sem módosíthatnak, de kezdeményezhetik egy józan elnök megválasztását, és kiállhatnak amellett, hogy a testület maradjon az, ami. Eszmei-kulturális közösség. Mondjanak bölcseket művészetről, hazáról, magyarságról, legyenek benne a Szent Korona Testületben, vegyék fel a havi apanázst, viszont mondjanak határozott nemet a kultúra irányító és pénzosztó szervezeteiben való meghatározó szerepre.

Ami nem lesz egyszerű. De kezdhetnék mondjuk azzal, hogy visszatérnek az eredeti tervükhöz, és összehívják az elnököt lemondatni hivatott rendkívüli közgyűlést. Üssék föl az alapszabályukat. Látni fogják: ehhez is van joguk.

Fekete György marad