Hurrá, van élet a dzsidipín (GDP) túl is! A németeknél nem is akármilyen. Az egy főre eső nemzeti termék tavaly 32 ezer euró volt, ezzel az előkelő 20. helyet foglalják el a Nemzetközi Valutaalap (IMF) listáján. Még valamicske – mit valamicske, 2 százalékos! – növekedésre is futotta az erejükből a válság sújtotta Európa közepén, amiért a kontinens szerencsétlenebb felét majd megette a sárga irigység.

De mindez nem elég. A német Bundestag a héten elfogadta a növekedési, jóléti és életminőségi eseti bizottság előterjesztését, amely szerint a jövőben nem a GDP lesz a német jólét fokmérője. A válság megtette a hatását a német politikára is, még a korábban a gazdasági növekedést szentírásnak tekintő konzervatívok is megszelídültek: Angela Merkel már két évvel ezelőtti újévi beszédében arról beszélt, hogy a jólét nem egyenlő azzal, hogy minél több dolgot birtokolunk, inkább azt jelenti, hogy szó szerint jobban élünk.

Ez pedig a jelenleg használt számokkal, mutatókkal nem írható le pontosan. A Spiegel egy frappáns példát hoz a paradox helyzetre: ha valaki összetöri a kocsiját, akkor ez növeli az ország GDP-jét, mert munkát ad a szerelőknek, ne adj’ isten az orvosoknak, vagyis emeli a foglalkoztatást, ha pedig új autót kell vennie a roncs helyett, máris tapsikolnak az autógyárak. Ám ettől még a balesetet szenvedett úrvezető nem fog jobban élni, pláne nem lesz tőle boldogabb.

A Bundestag eseti bizottsága – amelynek élén egy mindössze 33 éves keletnémet születésű szociáldemokrata nő, Daniela Kolbe áll – most tíz pontban dolgozta ki, hogy valójában mi teszi boldoggá a németeket.

Ebből három mutató gazdasági: az egyik mindjárt a megkerülhetetlen egy főre eső GDP, ám mellette ott szerepel a jövedelemeloszlás és az államadósság is: vagyis hiába él jól valaki ma, ha a feje fölött Damoklesz kardjaként lebeg a 80-90 százalékos államadósság, amit neki, a gyerekének vagy az unokájának előbb-utóbb vissza kell fizetnie (a görög példától most tekintsünk el). De ugyanilyen súllyal esnek latba a környezeti tényezők: ebbe nemcsak a levegő és a víz tisztasága, hanem még a sokszínű állatvilág is beletartozik. Harmadikként jönnek a szociális indikátorok: a foglalkoztatás, az oktatás minősége és az ahhoz való hozzáférés, a születéskor várható élettartam, és bizony a sajtószabadság és a jogállamiság is.

Ezt a bizottság tagjai azzal magyarázzák, hogy egy, a jólétet a következő generációk számára is fontosnak tartó társadalomhoz elengedhetetlen a felelős, az információk tudatában levő és döntésképes állampolgár. Hogy valóban minderre szükség van-e ahhoz, hogy kiderüljön, valóban jól élnek-e az állampolgárok? Sokak szerint nem. Senki sem fogja megérteni, nem lehet lefordítani az átlagpolgár nyelvére ezt az adatmennyiséget – állítják a projekt ellenzői. Főképp a Zöldek és a baloldal, de fumigálja a projektet a szabad demokrata FDP és a bajor CSU egy része is. A szocdemek és a kereszténydemokraták azonban ritka egyetértést tanúsítanak. A tudományos élet egy része is üdvözli a javaslatot, azzal érvelve, hogy nem elég ma élhető társadalmat teremteni, hanem a jövő alapjait is le kell tenni. Ha minden jól megy, az adatokból az is kiderülne, hogy hol fenyegeti veszély, egyensúlytalanság a német társadalmat, és ezt időben lehetne orvosolni – érvelnek. Ha elkészül az index (ezt 2014-re ígérik), a bizottság tagjai szerint útmutatást nyújt a politikusoknak a helyes gazdasági és társadalmi döntésekhez.

Feltéve ha hajlandók lesznek figyelembe venni.