Az, hogy a hét végi LMP-kongresszuson nagyobb arányban szavaztak Schiffer külön utas politikájára, mint novemberben, azt jelzi, hogy a platform próbálkozásai párton belül inkább zavarórepülésként hatottak, mintsem meggyőzőnek. Hogy ez így történt, ahhoz valószínűleg nagymértékben hozzájárult az, hogy ellenzéki oldalon eddig jobbára a fogáskeresés dominált az együttműködés helyett.

De egyelőre maradjunk az LMP-nél. Aki jobban ismeri a szereplőket, az a párt megalakulásától fogva érzékelhette a politikai jövő két útjának egyre markánsabb különválását. Orbánék centrális erőterének gyakorlatba ültetése fokról fokra radírozta ki az ökopárt alapelveinek esélyeit is, a Fidesz nekik szóló gesztusai jobbára a parlamenti folyosóra, és nem a törvényhozásra szorítkoztak: néhány LMP-s képviselővel legalább szóba álltak. Addig, amíg a szocialisták sebeiket nyalogatták és a civil szervezetek szárnyaikat bontogatták, a megfogalmazott cél nem volt megosztó – mindenáron le kell váltani a regnáló rezsimet, amibe még a Jobbik „alkotmánykorrekciós szövetsége” is belefér. Mivel az látszott, hogy a valóban új és rokonszenves arcokat felmutató alakzat önálló váltópártként nem funkcionál, a kétpólusú politika ellen indított harcot, aminek indokoltságát a közvélemény-kutatások is jelezték. Ebbe a nehézkesen induló útkeresésbe robbant bele az Együtt 2014, magához vonzva azokat, akikre az LMP várt. Schiffer András és hívei számára azonban ehhez az asztalhoz leülni is istenkáromlás, az alapító elvek arculcsapása, még akkor is, ha nincsenek minden kilométernél ott a szocialisták, és Bajnai egyesülete sem az a farkas, amelyik bekapja Piroskát.

A politikai realitás csak egy széles körű ellenzéki együttműködésben ad esélyt a kurzus leváltására, a szépreményű harmadik pólus hatalmi szempontból minden bizonnyal akkor is elvérzik, ha elvhűen, de csenevészen tovább él. Az a presszió, amely balról érte, érheti majd jobbról is egy szoros választási eredményt követően, nem lesz kisebb felelősség annak sem ellenállni. Az LMP kettészakadása (érdekes módon két antikapitalista, baloldalinak definiált résszé), s közben a frakciómegmaradás szándéka zavarossá teszi azt a schifferi hasonlatot, amely szerint, hogy egy hajóban nem lehet kétfelé evezni. Olyan trükk, amely praktikus, érthető, de pont az LMP-nek nagyon nem áll jól.

Az Együtt 2014 rátalált egy csonka partnerre, amelytől remélheti, hogy mérséklődik az MSZP-mágnes ereje, és felmutathat a jobbközép számára is vonzó erényeket. Nincs kétségem afelől, hogy vannak ilyenek, de nem tömegesen, s a bizonytalanok sem egészen úgy mérlegelik a változásokat, ahogy az elemzők. Ezért hiába van még sok idő a választásokig, hiába érthető a rivalizálás, a tolongás a kezdeményezések futamain, az összefogásra készülő szervezetek minden egymáson ejtett horzsolása egyrészt a bizalom, másrészt a tartalom rovására mehet. Az MSZP felszántja majd az országot. De mivel és kikkel? Az unalom kontraproduktív, az ígéret gyanús, a reakciók gyakran késnek és gyengék. A DK kétségbeesetten mindenütt akciót, tüntetést szervezne. Schmuck és csapata? Jó, ha van, jobb, ha nincs. A Milla azt hiszi, hogy Facebookon is lehet választást nyerni. A Szolidaritás sovány, de létező infrastruktúrájában, mozgalmi erejében hisz. A párttá alakuló Együtt 2014 és az LMP 2.0 a normális Magyarországban és eladható arcaiban.

Így együtt, bennük kéne a választónak bíznia. Nehéz dolga lesz.

Az LMP kilépői elégedettek a helyzettel