A Fórum rovat arra való, hogy minden jellemző és szalonképes vélemény megjelenjen benne, bármit gondolunk róla. Szummer Csaba azt a jellemző tévképzetet terjesztette elő ott szalonképesen, hogy a liberális értelmiséget nem érdekli a rasszizmus, a faji előítéletek társadalmi okai és a mögöttük álló tények. Ennek épp az ellenkezője az igaz, őket érdekli legjobban. Kemény Istvántól Solt Ottilián, Havas Gáboron át Csalog Zsoltig és Ladányi Jánosig a liberális véleményfomálókhoz tartozott szinte mindenki, aki ezeket a tényeket a legközelebbről megvizsgálta. A liberális értelmiség figyelmeztetett elsősorban arra, hogy a rasszizmus törvényszerűen erősödni fog, ha legsúlyosabb társadalmi bajainkat nem kezelik komolyan és átgondoltan.

A Magyar Nemzet publicistája fölkapta Szummer cikkét, s boldogan fedezte föl benne Kornis Mihály híres mondattöredékét, miszerint „mi, liberálisok... sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket”. Immáron húsz esztendeje ez az egyetlen mondat, amit liberális tollforgatótól az antiliberális vérgőz millió mondatával szembe tudnak állítani. Ez a mondat arról szól (bár ettől még nem lesz igaz), hogy akit meg akarnak fosztani a létjogától, az kénytelen jobban gyűlölni a megfosztót, mint az őt. („A szeretet inkább olyasmi, amire törekszem, amire áhítozom, amire szükségem van, és amit ha másnak adni tudok, akkor valamiképpen én válok ettől többé. A baj az, hogy ebben a törekvésemben gátolva vagyok,mert ha valaki akármiért azt mondja [...], hogy te nem vagy életre érdemes abban az új világban, amit én létre akarok hozni [emlékezzünk a liberális férgek kiirtásáról szónokló politikusunkra], az az emberiség és az én személyes ellenségem egyszerre. Az ember nem tud nem gyűlöletet érezni azok iránt, akik mások elpusztításában érdekeltek.”)

A Magyar Nemzet cikke arról szól, hogy a szegény Bayert támadó liberálisok mennyire pártolják a jobboldal kiirtására uszító elvbarátaikat. Ehhez van két darab példa.

Az első a HétköznaPICSAlódások nevű punkzenekaré a 90-es évekből: „Anarchista boldogság és halott burzsoák... újra verjük a kulákot... minden újgazdagra várnak a Gulágok... felkötünk minden rohadt Horthy-imádót.” Ilyesmi. Ennyiből is kiderül, ami minden szövegükből: ez egy vadul antiliberális társulat, melyet szétvet a liberális kapitalizmus elleni düh. Utálják az egész rendszerváltást és annak minden szereplőjét. Politikai „szimpátiájukat” ez a szöveg jellemzi: „Ott fut a Gyula a pénzemmel / Valaki kapja el! / Ott fut a Viktor a pénzemmel / Valaki kapja el! / Ott fut a Péter a pénzemmel / Valaki kapja el! / Ott fut a Fletó a pénzemmel / Valaki kapja el!” Liberálisok az ellen tiltakoztak, teljes joggal, hogy ilyesfajta abszurd polgárpukkasztó dalszövegeket hurcoljanak bíróság elé.

De ez még semmi a második példához képest: miként sok éve hetente legalább egyszer, beidézik a liberális uszítás csimborasszójaként Sickratmannek (NB. ő sem liberális) azt a blődlijét (Orbán megnyúzásával, Lovas kiherélésével stb.), ami éppen a vadbalos pártos indulat kegyetlen karikatúrája (a vége: „balra át, balra át, áldja meg az Isten Horn Gyulát”). Az az igazi abszurd, hogy Sickratmennek a bíróság előtt kellett elmagyaráznia: elrettentő célzattal idézte föl „a mocskolódás bűzös kénkövét”. Ez pont olyan, mintha Petőfinek kellene elhárítania a hazaárulás és a terrorizmus vádját, bizonygatva: nem ő gondolja, hogy „Mit törődöm a hazával? A hazának száz bajával?”, s nem ő akar beásni lőporral a föld közepéig, hogy felrobbantsa a világot.

Kockázat nincs. A pártos szolgalelkűség annyira átitatta a „jobboldali” médiát, hogy senki nem mer úgy tenni, mintha tudna olvasni.