Horváth Gábor: Mégis, kinek az érdeke?
Az Egyesült Államok továbbra is a világ vezető hatalma, és még jó ideig az is marad, bármennyit írjanak aggódó vagy éppen diadalittas kommentátorok „elkerülhetetlen” hanyatlásáról. Vezető hatalommá teszi a csodaszámba menő kínai fejlődés dacára is páratlan gazdasági ereje, megújulási képessége, tudományos kapacitása, hosszú évtizedek, ha nem évszázadok óta rendületlenül vonzó életformája és az adófizetői által óriási áldozatokkal finanszírozott szuperhadserege.
No meg az a felfogása, hogy erkölcsi parancsra és saját érdekében is feladata a nyugati értelemben vett demokrácia népszerűsítése, terjesztése, s ha kell, a védelme. Magyarország számára is Amerika az egyik legfontosabb külpolitikai kapcsolat, még ha ott nem is szándékoznak a lobogójukra a sávok mellé Orbán Viktor csillagát felvarrni – ebben egyébként példás egyetértést mutat a korábbi konzervatív és a jelenlegi liberális adminisztráció.
Martonyi János 2010 nyarán még arról ábrándozott, hogy a magyar miniszterelnököt hamarosan fogadni fogják a Fehér Házban, ám mostanra elég belepillantani az itthoni kormánypárti sajtóba ahhoz, hogy megértsük: a remény helyét a keserű ellenségeskedés vette át. Ellenben a megkerülhetetlen politikai tényezővé előlépett Mesterházy Attila most jött Washingtonból, a szintén veszprémi Navracsics Tibor, micsoda véletlen, ma van ott, vagyis az ellenzék és a kormányoldal számára egyaránt kulcskérdés, mit gondolnak róla, a másikról és a helyzetről az óceán túloldalán.
Az olvasónak azonban ehhez nem kell oda átrepülnie, Amerika a múlt héten „házhoz jött”. Szombati számunkban az itthon leginkább Deutsch Tamás alpári Twitter-bejegyzése által ismertté tett Thomas O. Melia mondta el, mi az USA hivatalos véleménye országunk állapotáról. Röviden az, hogy aggasztó. Hosszabban azt, hogy aggasztó, de nem az ő dolguk ezen javítani, hanem a magyaroké.
A demokráciáért, emberi jogokért és a munka világáért felelős külügyi vezető ezt mondta: „Mi hiszünk a fékek és ellensúlyok rendszerében és a pluralizmusban a politikában, a médiában és a teljes társadalomban. Ezért aggódunk amiatt, hogy az alkotmány, illetve néhány sarkalatos törvény lehetőséget ad a hatalom koncentrációjára… Fantasztikus lenne, ha aggodalmaink feleslegesnek bizonyulnának.”
Majd hosszasan taglalta, hogy a választások tisztasága alapvető elvárás a NATO és az Európai Unió tagállamaiban, és reményét fejezte ki, hogy a folyamat nemzetközi ellenőrzése ugyanúgy magától értetődik majd, mint például náluk.
A magyar jobboldalon magyarázatra nem szoruló axiómának tekintik, hogy Amerika Bajnai Gordon „visszatérését” támogatja. Szándékosan összekeverik egyes alapítványok tevékenységét, független kutatóközpontok rendezvényeit az ottani kormánypolitikával, és nem vesznek tudomást arról, hogy ugyanezek a fórumok a Fidesz politikusait is meghívják, hiszen a történet valamennyi oldala érdekli őket. Ez az ellenzék esetében jelenleg némiképp időigényes, de az amerikaiak ráérnek.
Aligha egyetlen embertől – legyen az Bajnai Gordon, Mesterházy Attila vagy bárki más – remélik a változásokat Magyarországon, hanem a magyaroktól. Az itt élők érdekeiről van ugyanis szó, elsősorban. Ami persze egybeesik Amerikáéval, akárcsak 1848-ban, 1920-ban, 1945-ben, 1956-ban vagy 1990-ben, még mindig és már megint. Hát nem érdekes?
