A „titkosszolgálati információkkal alátámasztott” első felháborodás óta ugyan már nem a „pitiáner”, 10-20 ezer eurós betétekről esik szó, de a magyar állampolgárok és jogi személyek által vezetett nagy összegű számlákról rendületlenül mindent tudni akar a kabinet. Mert ennek a pénznek a négyötödét „adóelkerülés miatt menekítették ki”, s a kormány eldöntötte: visszamenőlegesen 35 százalékos forrásadót ró ki a betétekre.

Bankárok, adószakértők, pénzügyi bennfentesek értelmezik – ha nem is a kabinet lapjait, de általában a póker szabályait. Mindent tudunk már a bankvilág rejtelmeiről, csak azt nem értjük: mi jár Lázár János fejében? Ismét előkerült az a vagy féléves jelentés is, amellyel John Christensen, a Tax Justice Network közgazdász-igazgatója állt elő. Akinek még igaza is lehetne, hogy Magyarországról a nyolcvanas évek óta 242 milliárd dollárnyi pénzt vittek ki. Az pedig kétszáz forintos árfolyamon 48 ezer milliárd forint, majdnem kétévi teljes mostani nemzeti jövedelem.

Hát ezért tartunk itt! – csapunk a homlokunkra, és felelősök után kiáltanánk, ha nem volna hozzá szegény a fantáziánk, hogy el tudjuk képzelni, amint ennyi pénzzel átbőröndözünk a hegyeshalmi vámon. De mi van, ha ettől még léteznek azok az árnyalakok, akiket Lázár János emleget? Akiknek a keze nyomán csak 2012-ben 275 milliárd forint hagyta el az országot „a pesti szállodákban megtartott virágzó privátbanki találkozók” után. Ez tényleg tarthatatlan. Le kell rájuk csapni!

Mindegy, hogy a magyar hatóság anonim halmazban vagy név szerint minden országtól megkapja majd az információkat vagy az uniós polgárként legálisan vezetett betétek után járó tőkejövedelmi kamatokat. Mindegy, hogy ha bizonyítottan bűnügyből származik a pénz, úgy szinte lehetetlen eltűnni Európában. Mindegy, hogy ha bármely cég itthon profitot termel, az itthon is adózik utána, a maradékot pedig legálisan oda viszi, ahová akarja.

Mindegy, hogy ha egy cég a nyereségét nem itthon forgatja vissza a gazdaságba, hanem máshová viszi, arról nem a bankok vagy a befektetők tehetnek, hanem a kiszámíthatatlan magyar gazdaságpolitika. A lényeg, hogy a kormány akar valamit. Egy olyan országban pedig, ahol négymillióan élnek a létminimumon, igencsak könnyű azt akarni, hogy utálják az adók elől a gyűlölt bankokba menekülő gazdagokat. Kivételek persze azok, akikre büszke a kabinet, mert tavaly 1060 milliárdért vásároltak állampapírt. Viszont hangulatkeltésért, mint a leglepusztultabb pókerjátszmánál is szokás, előbb-utóbb ráborítják az asztalt a kártyapartnerre.

Gyenge lapokkal