Európai zsarolás
David Cameron brit miniszterelnök beadta a derekát, szélesre tárta az ajtót az EU-ellenes populizmus előtt. Az EU bírálata, megreformálásának szándéka önmagában nem „eretnekség”. Sőt a kilépés sem az, ha jó ok van rá. De Cameron éppen ezzel maradt adós.
Egyéves halogatás után tegnap elmondott beszédében David Cameron arra hivatkozott, hogy az EU annyira megváltozott az évtizedek során, hogy a britek úgy érzik, ez nem az az unió, amelyhez csatlakoztak, amelyhez tartozni szeretnének. Szerinte alaptalanul növekedett meg a brüsszeli bürokrácia, az egységes piac nem működik rendesen, a versenyképességben lemarad Európa, az uniformizált, harmonizált szabályok helyett rugalmasabb unió kéne, és a tagállamoknak vissza kell szerezniük bizonyos (ki nem fejtett) kompetenciákat.
A Cameron által felvetett kérdések valósak, és nem újak. A hatékonyság és a legitimáció közti feszültséget mindenki érzi, a demokratikus deficit az unió sajátja a kezdetektől fogva. Nincs olyan ember Brüsszelben, aki ne értene egyet azzal, hogy az egységes piacot működőképessé kell tenni, a versenyképességet pedig növelni kell. Cameron csak azt nem magyarázta el, miért nem tud London az EU tagjaként ezekért a célokért harcolni. Szövetségese lenne bőven, kezdve Németországgal.
Talán azért nem magyarázta el, mert Cameron is tudja – bár tegnap nem beszélt róla –, hogy Brüsszel nem csinál olyat, amire nem kapott felhatalmazást. Olyan lett az EU, amilyenre a nemzetállamok formálták. Ilyen értelemben igaza van a brit kormányfőnek, amikor azt állítja, nincs európai démosz, az alapegység a nemzetállam. Azt sem reklámozta tegnap, hogy sok esetben London a kerékkötője a (gyors) megállapodásnak. De a rendszer lényegéhez tartozik, hogy mindenkinek kezelik a fejfájásait. (Nemrég például pont a versenyképesség növeléséhez fontos, évtizedek óta húzódó, végül tavaly decemberben kialkudott egységes szabadalmi rendszer esetében akadékoskodtak a britek az utolsó pillanatban, mert az Európai Bíróság túlzott hatalmától tartottak.)
Azt az ellentmondást sem oldotta fel Cameron, hogy hogyan akar egyszerre egységesebb piacot (ami óhatatlanul több közösségi szabályozást von maga után) és kevesebb uniós bürokráciát. És mi lesz, ha az EU-nak sikerül szabad kereskedelmi egyezségek sorát tető alá hoznia a következő években? London visszatáncol? A brit miniszterelnök azt is tudja, hogy nemcsak rajta vagy a brit szavazókon, de még nem is a gyűlölt brüsszeli bürokrácián múlik az, milyen új egyezséget tud kialkudni. Egy új szerződést ugyanis minden tagállamnak ratifikálnia kell.
A nem túl elegáns, mondhatni nem túl „európai” stílusú, mégis az európai partnereknek szánt zsarolás visszafelé is elsülhet. Nem véletlenül jellemezte Tony Blair volt kormányfő Cameron ajánlatát így: – Olyan, mintha megfenyegette volna a többieket, hogy ha nem csinálják azt, amit mond, akkor fejbe lövi magát.
