Hogy ki nyert, ki veszített a kormány és a ring átelleni sarkában egymás mellé szorult tanárok és diákok harcában, azt jelen pillanatban alighanem lehetetlen megmondani. Egy dolog viszont már most biztos: Balog Zoltán rendkívüli szolgálatot tett Orbán Viktornak azáltal, hogy egymaga nekiállt átfazonírozni a kormányimázst. A „ki kinek miben engedett és jól tette-e” sűrű ködében egyelőre nem is látszik más világos pont, mint hogy lám, tud ez a kabinet tárgyalni is, ha kell, képes kompromisszumokat kötni. Tán még emberi arca is van neki.

Nem tudom persze, Orbán megértette-e végre, hogy a kérlelhetetlenség legfeljebb az idegenlégióban záloga a túlélésnek, egy polgári demokráciában inkább csak zsenánt. A pökhendien odavetett oszt jónapot, meg az alkotmányosságot semmibe vevő „a rendszer marad”, nem beszélve a pitiánerségében is rémisztő pávatáncról, mind-mind arról szól, hogy ha a világ a fejére áll, sőt ha ezerszeresen bizonyosodik is be, hogy hülyeséget hülyeségre halmozunk, akkor is úgy lesz, mert most ez jutott az eszünkbe.

Balog a maga becsúszó szerelésével ennek vetett véget. Kivárta, míg az ellenfél elég respektust szerzett az utcán, meg a többször elutasított, illetve félbeszakított tárgyalással, aztán lenyomta a tárgyalóasztal mellé, és addig nem engedte fölállni, amíg valamit alá nem ír. Valamit, amit mindkét fél képes sikerként felmutatni az övéinek; valamit, amiről senki sem állítja, hogy az út vége, hiszen csak „részmegállapodás”, valamit, amire aztán örökkön-örökké lehet hivatkozni, mint az Orbán-kormány kompromisszumképességének és demokratikus hozzáállásának cáfolhatatlan bizonyítékára.

Na már most a helyzet az, hogy egyébként semmi sincs megoldva. Ha emlékeznek még a diákok hat pontjára, abból a legelsőben követelték a köz- és felsőoktatás átfogó reformját. Amire Balog miniszter mindössze annyit reagált, hogy majd (mikor?) feláll egy grémium (kikből, mely szervezetek tagjaiból?), amelyik megoldja a feladatot. Ennél azért lényegesen valószínűbb, hogy a hátralévő másfél év a most látotthoz hasonló taktikai csatározásokkal telik majd. Egyrészt, mert ha az eredmény nem valamiféle átfogó reform, hanem „csak” pár száz ingyenes felsőoktatási hely vagy valamiféle ésszerűbb működési lehetőség az oktatás valamely szegmensében, akkor egy érdekképviseletnek máris kutya kötelessége végigvinni a tárgyalásokat, magyarán részt venni a játszmában. Másrészt, mert mulatságos is lenne, ha az Orbán-kormány valóban komoly egyeztetést kezdene a köz- és felsőoktatás átfogó reformjáról. Elvégre most az van, amit ők annak gondoltak. A hozott krétával üzemelő közoktatás, akárcsak a nagy részben tandíj nélküli, de fizetős felsőoktatás a mostani kurzus munkájának az eredménye.

Amiről egyébként Balog miniszter tehet a legkevesebbet, hiszen az egészet, Orbán Viktor álmával, Hoffmann Rózsa stréber túlteljesítésével egyetemben készen kapta. Mégis ő hozta ki eddig a legtöbbet a dologból.