Néhány nap eltéréssel kétszer is összerezzentünk. Éppen csak felfogtuk, hogy roma fiatalemberek megkéseltek két ifjúsági élsportolót, mert szerintük túl sokáig várakoztatták őket az illemhelynél, egy másik településen idősebb korú fivérpárra rátörték házikójuk ajtaját. A támadók, két fiatal – szintén roma – férfi (az egyik24, amásik 19 éves), vascsövekkel agyonvertek egy 69 éves embert, a 68 éves testvére pedig súlyos sérüléseket szenvedett. Zsákmányuk: 2000 forint, néhány kiló krumpli és pár konyhai limlom. Szerencsére, ha egyáltalán lehet így most fogalmazni, a rendőrség „remekelt”. Gyorsan elfogta az elkövetőket, akik maguk is beismerték tettüket.

A bíróság minden bizonnyal rövid úton és a lehető legszigorúbban elítéli a gyanúsítottakat. Tiszta sor.

Közelítsünk azonban más irányból is. A közvélemény sokféle reakciója között ismét feltűnt a tipikus nyárspolgári hang. Olyanok vélekedése, akik magukat nagyjából – a többségi társadalom mércéje szerint – normakövetőnek tartják, s a világ sorsa felől is nyugodtak, amennyiben a rettenetbűnözőket (hadd nevezzem így a gyilkosokat, rablókat, garázdákat) az illetékes hatóságok a lehető leggyorsabban kiiktatják. Különösen, ha az utóbbiak – romák. Ők meg, a „polgárok”, nyugodtan álomra hajthatják fejüket fűtött otthonaikban, a jól megérdemelt és bőséges esti táplálkozás meg tévénézés után.

Úgy becsületes, ha belegondolunk, mi lenne velünk, amennyiben máshová születünk…

A megszokott összkomfortos lakás helyett koszfészekbe. Ezt nem fognánk fel, de azt igen, hogy a kinti világban a bácsik-nénik többnyire elhúzódnak. Szüleink, készkorú testvéreink egész nap tengenek-lengenek, állandó a lárma, a zsivaj. A család napról napra él, csenés, ügyeskedés nélkül étel meg ruha sincs elegendő. Italozás, bagózás valamiképpen viszont csak van. Amikor odajut, hogy munkát keressen, semmi. Bárhol érdeklődik, amint érzékelik külsejét, már arcukon a döntés: Ön nem kell. Akárhol megjelenik, összesúgnak: „cigány…” Csoda-e (mert más csoda nem esik meg Önnel), hogy amikor családtagjaival, barátaival csapatostul róják az utcákat, végre elégtétel önti el, erőt érez: a gőgős népek igencsak zavarban vannak…

Szóval, ki kezdje? Ki nyújtson békítő kezet, ki kölcsönözzön elsőnek bizalmat a másiknak? A többségi, nem cigány társadalom vagy a romák?

Valamit, valami nagyon komolyat tenni kell. Mert különben tényleg nemzeti tragédiában találjuk magunkat.

Megértjük vagy megöljük egymást. A megoldás, a helyzet kulcsa a mi kezünkben, a többségiekében. A roma ember – egyelőre – legfeljebb abban dönthet, él-e a lehetőséggel, amit mi kínálunk. Amit teremtünk, hogy aztán ő teremtsen.

Miért is?Mert tőlünk magától értetődően elvárható a szeretet, az irgalom, az önmérséklet, a munka fegyelem, a kötelességtudat, a tisztaságigény és hasonlók. Hiszen módunkban volt ezekkel civilizálódni. Bennünket nem zártak ki mindebből.

Az Amerikai Egyesült Államokban eljutottak a rabszolgaságtól az afroamerikai elnökig, ENSZ-képviselőig, professzorokig, tudósokig, komoly és tisztes vagyonú üzletemberekig. Lehetetlen, hogy ezzel a széles földkerekségen becsült magyar kreativitással ne tudnánk „összeemancipálni” magunkat roma honfitársainkkal.

Sikerülnie kell. Ugyanis a megoldatlansággal a nyárspolgár – előbb vagy utóbb – szintén maga lesz a Gonosz.

Egy megjegyzés még. A fehérgalléros bűnözőket senki nem titulálja „állatoknak”. Viszont ők tényleg hozzájárulnak ahhoz, hogy tömegek süllyednek le állati létre.

*A szerző történelemtanár, mentálpedagógus, Budapest

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.