Az IMF-nél pontosan emlékeznek arra, mi, hogyan hangzott el tavaly júliusban. A „kiebrudalás” hónapjait lezáró tárgyalásokon ezerszer leírt, átrágott, szétnyálazott számokat, milliószor befűzött aktákat tologattak egymáshoz az asztalnál ülők, érdemi eredmény nélkül.

A Dilidoki, gondolom, nem szorul magyarázatra.

A híd – esetünkben a megállapodás – pedig valóban túl messze van, olyan messze, amilyen messze tavaly november, azaz az IMF visszahívásának ideje óta talán soha nem is volt.

Csak a vak nem látja, hogy a kormánynak mik a tervei a lakossági devizapapírral. Oly szépen hízik a kincstár – már egymilliárd eurót söpörtek be a belföldi kibocsátású papírból – hogy egyre kevésbé kell aggódnia az idén lejáró devizaadósságunk finanszírozása miatt. Ha ezt sikerül megfejelni egy devizakötvény-kibocsátással még az első negyedévben, akkor a kormány kipipálta az idei házi feladatot, a valutaalap tőle pedig mehet a búsba.

S ha így lesz, akkor az IMF-megállapodás gyeplője – és a vele járó kontroll – nem kerül rá a hatalmon lévők nyakára. Emlékeztetnék, hogy 2014-ben országgyűlési választásokat tartanak, s korántsem mindegy, hogy a szavazók milyen hangulatban mennek el leadni a voksukat.

Vajon ki, mi tudja meggátolni, hogy a következő évnek ne választási költségvetéssel induljon neki a Fidesz? A pártban egyre többször hallani, hogy vége a válságkezelésnek, eljött az ideje a konszolidációnak. Tény és való, nagyon rászorulunk erre, nagyjából húsz éve. Azonban ne nevezzük konszolidációnak azt, ha a kormány kompenzációnak hazudja a nyugdíjas szavazatok megvásárlását, vagy az évek során elvesztett reálbér részbeni visszanyerését. Előbbi fedezetlen tétel a büdzsében, utóbbi mesterségesen előidézett állapot a gazdaságban, de egyszer eljutunk arra a pontra, amikor nem lesz hová csökkenteni a rezsit.

Szóval vannak itt fajsúlyos kérdések, amelyeket vélhetően az unió képviselői is fel fognak tenni a magyar kormánynak a következő napokban. A válaszoknak ezúttal nincs tétjük – gondolhatnánk, hiszen most nem új hitelről fogunk tárgyalni, hanem a korábbi program végrehajtásáról, illetve arról, amiről Magyarországnak, mint az IMF egyik tagjának (avagy „tulajdonosának”, elvégre a mi bankunk is) be kell számolnia.

Azért a kormány helyében nem kockáztatnám meg az elterelős válaszokat. Szemben az IMF-fel, a bizottság más mandátummal is rendelkezik: a budapesti tárgyaláson elhangzottakon is múlik, hogy végül milyen döntés születik az ellenünk indított túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséről. Orbánéknak tudniuk kell, hogy ha abban benne maradunk, akkor agyő, választási költségvetés!