Ez történt most is. Gerard Depardieu dezertált Franciaországból, miután az általa oly kedvelt Sarkozy elnök megbukott, s az új szocialista kormány 75 százalékos adót akar kivetni az évi egymillió eurónál többet kereső szupergazdagokra. A filmvásznon egykor oly zseniális Cyrano megorrolt a hatalomra, Oroszországban meg történetesen csak 13 százalékos az adó, s annak sem lehetett ellenállni, hogy maga Putyin elnök fogadja nemzete kebelére. Az adókülönbözetnek persze súlyos politikai ára van, Depardieu kezdett is törleszteni, ócsárolja rendesen Putyin ellenzékét Garri Kaszparovtól a Pussy Riot punkjaiig. Bár azért még nem ért mindent, azzal traktálja ugyanis az oroszokat, hogy „ne csatlakozzanak a tömeg kórusához, mert csak egy szabadon gondolkodó egyén képes valami nagyszerűt alkotni”.

Voltaképp ennyi lett volna az egész, hiszen mindenki úgy rombolja le a saját mítoszát, ahogyan és amiért akarja. Franciaországban túl is léptek rajta, s az egyik legnevesebb producer-forgalmazó kimondta az eddig kimondhatatlant: általában túl sokat keresnek a francia sztárok. Vincent Maraval 400 ezer euróban maximalizálná a gázsikat, kiegészítve a belépőjegyek nyereségéből származó részesedéssel, mert a mozibevételek már nem fedezik a költségeket. Keserű igazság ez abban az országban, amely évtizedek óta hihetetlen anyagi és szellemi erőfeszítéssel Európában a legvehemensebben harcol az amerikai kultúrdömping ellen. Olyan Rostand-tól az Asterix és Obelix-féle gall bóvlikig emblematikus figurákkal, mint Depardieu, meg a feltuningolt sztárgázsikkal, amelyek már nem tudják tartani a lépést Hollywooddal.

Hanem egy pillanatra úgy tűnt, nem csupán Párizsban küzdenek a kultúráért. Putyinnal egy időben a 600 ezer lakosú Tyumen nagyszínháza is bejelentkezett, 24 ezer rubelre (175 ezer forintra) felhizlalt fizetésért a nyugat-szibériai deszkákra invitálta a franciát, mondván, lakást bérel neki a városban, amelynek legfőbb vonzereje, hogy mindössze kétszáz kilométerre fekszik a Szibéria szellemi központjaként emlegetett Tobolszktól. Költözhetett volna hát az új orosz állampolgár kulturmisszionáriusként Szibériába színészkedni, 13 százalékkal adózó éhbérért. Ám nem teheti. A tyumeni igazgató beismerte, viccnek szánta a szerződést, a világot félrevezető poénnak, annyira őrültnek tartotta az egész történetet. Csavart hát egyet rajta.

Most lehet csak igazán megzavarodva az orosszá lett francia abban a világban, amelyben nem csak önmagát gúnyolta ki, de azt is el kell viselnie, hogy a távoli Szibériából csináljanak belőle, a ripacsból bohócot.