Se nyúl, se cilinder
Ahogyan az a tank méltóságteljesen, a tüntetők éljenzése közben kigurult majdnem a Deák térig, világlapok címlapjára került. Készült elég fotó a vasrudat lengető vagy a kockakövet a rendőrök felé hajító, arcukat maszkkal eltakaró békés demonstrálókról is. De lehet, hogy rosszul emlékszem, ilyen felvétel nem készült, a valóságban csak a megkülönböztető szám nélkül, rohamsisakban, pajzzsal a tömeget maguk előtt toló, ártatlan embereket ütlegelő, szemkilövő rendőrök sejlenek fel a füstbombák ködéből.
Nyilván kozmetikázott az a statisztika is, melyből kiderül, hogy az atrocitások idején jóval több rendfenntartó sérült meg, mint szelíden sétálgató rendbontó. A 2006-os zavargások fokozatos átváltozásához hónapok kellettek, forgalomban volt még egy olyan feltételezés is, hogy a legitimitását zuhanórepülésben vesztő miniszterelnök tervelte ki az egészet. És mivel a rendőri fellépés szakszerűsége hagyott bőven kívánnivalót maga után, a történtek kivizsgálására bizottság alakult, amelynek beszámolója jobb felől elfogultnak minősíttetett, mert a túlkapásokat nem nyilvánította az állampárti diktatúra utolsó fellobbanásának. Az évek alatt különleges amnézia söpört végig az országon, mára már elég egyetlen szó, a „szemkilövés”, és „képben vagyunk”. A téma tabusított, Debreczeninek pedig már úgyis mindegy. Amikor a svájci rendőrök Bázelben a renitenskedő Videoton-szurkolókkal szemben habozás nélkül használtak gumilövedéket, még annyit sem jegyzett meg senki, hogy lám, ők jobban céloznak...
2006 óta gyorsabbá és keményebbé vált a világ, Bayer Zsolt Magyar Hírlap-beli (január 5.) cikkének metamorfózisához hetekre sem volt szükség, elég volt két-három nap ahhoz, hogy a szűkre szabott elnézés és a kínos mentegetőzés támadásba forduljon. Az ominózus publicisztikából elég pár kurta mondatot kiemelni ahhoz, hogy érzékelhető legyen, a szerző dumdumgolyót és nem tollat használ: „A cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik.” Hétfőn szegény Navracsics Tibor igyekezett elkerülni az állásfoglalást azzal, hogy nem olvasta a cikket, majd mégis kibökte, hogy aki az emberek egy csoportját állatnak tartja, annak nincs helye egy közösségben. De nem itt tartunk.
A lávaszerűen ömlő tiltakozás az 5-ös számú Fidesz-tagkönyv birtokosával szemben Navracsics szavaiból még hamut sem hagyott – másnap maga az újság vált ismét harciassá, hogy röviddel ezután a Fidesz főkommunikátorától megszülethessen a válaszcsapás: aki az íráson fennakad, a gyilkosok pártját fogja. Mert ugye ketté kell választani a témát, egy, az eseten felindult kolléga stílusbeli botlása nem azonos a szigethalmi mészárlással. Egyébként pedig nincs itt gyűlölet, szelídség van. A rasszizmus elleni tüntetést a Lendvay utcában a Fidesz részéről már molinó fogadta: Ne álljatok a gyilkosok pártjára! Ne hallgassatok Ron Werberre!
Lehet a realitásokra rászálló ködöt és a történéseket követő bűvészmutatványt szánalmasnak, avagy kétségbeejtőnek nevezni, de a legnagyobb baj az, hogy se nyúl, se cilinder – a trükk egyeseknél mégis beválik. Közben vészesen fogynak a kijózanító varázsigék.
