Édes tankpezsgővel és műbeles baromfivirslivel köszönt be az új esztendő (ad notam: „Idén 37 461 torokból hangzik föl a Gaudeamus igitur...”), az 1985-ös, konkrétan, a magyarság széles rétegeinek. Még meztelen nők is vannak a tévében, időjárást mondanak, csak Árkus József hiányzik mellőlük, amúgy minden stimmel, ha a híradókra nézünk, legalább, illetve, ha őszinték vagyunk magunkhoz és a meztelen nőkhöz, persze, a virslihelyzet ’85-ben még jobb volt egy kicsivel. Sokkal.

A pezsgő-virslinél nekem semmi sem beszédesebb, mert jó, vannak nagyobb bajaink is, például a gyermekmélyszegénység, és különben is hány lélegeztetőgépet lehetne venni az akármiből, és akkor az oktatás meg az egészségügy, a csirkefarhátkisnyuggerek satöbbi, és akkor még a demokráciadeficitről, a fékeket és ellensúlyokat fékező és ellensúlyozó autokratióriánus kormányzati zoralkodásról, az általános és antidemokratikus náculásról vagy a fenntarthatatlan költségvetési pályáról szó sem esett, de, és ez egy nagy de, hogy egy magát komolynak gondoló kvázi-európai országban, még ha sok szempontból következmények nélküli komp-Abszurdisztán is, még mindig az édes tankpezsgő legyen a mindent elsöprő ünnepi buborékos, az tényleg egyfajta radikális mélypont csimborasszója, perverzió a négyzetköbön.

Honfitársaim! Így leszünk éllovasból sereghajtók megint? Hát a XIX. század elején még a világ második pezsgőhatalma voltunk a franciák mögött. Már 1825-ben volt pezsgőgyárunk Pozsonyban, amikor még a legnagyobb reimsi pezsgőházak is éppen alakulgattak, egy évvel előztük a németeket, a spanyol pedig még föl sem találta a nyomorult caváját! A század végén alapított Törley pedig egy-két évtized alatt a millió palackos exportig jutott, és az mind rendes, palackos erjesztésű pezsgő volt, ma meg a pezsgőmester az alkalmazottak összes ujján meg tudja számolni, hány palack megy el az igazi, champagne-i technológiával készült (methode traditionelle) pezsgőből (és a termelés felét két barátom issza meg az Atakám bisztróban). A műbőrös baromfivirsli is rettenetes dolog, de legalább van valami költői (tzarai, ha más nem) benne, nyelvileg, legalább olyan oximoronszerű, és mulatságosan torlódnak a mássalhangzók. De az édes tankpezsgő az maga a legreménytelenebb Kelet-Európa, patacipő, tetovált szemöldök és műköröm, továbbmegyek: az italok Csernobilja, a végtelen panelok szürkéje, a hajnali Blaha aluljáró szaga.

Decemberben nyolcszor annyi pezsgő fogy, mint egy áltagos hónapban

Vajon meddig tűrjük ezt még?

((Úgy értem: magunkat.))