Szíria legalább másfél éve vérzik. Először mindenki azt hitte, hogy ez az arab tavasz egy újabb állomása. Aztán látta a világ, hogy lázadás van, majd polgárháború. Egyre többet tudtunk meg erről a soknemzetiségű, sokvallású országról. Sok elemzés, sok cikk jelent meg. Okoskodtunk, hogy ugyan itt is valódi közel-keleti despotizmusról van szó, ahol egy kisebbség uralja a többséget, ám – vetettük közbe – ez mégiscsak igen kényes helyzetű, ősi civilizáltságú ország, ahol azonban a sok nemzetiség, felekezet, szekta között kitörhet a véres leszámolás.

A népek emlékezete igen tartós, utalhattunk akár Boszniára is. Reménykedtünk, hogy lesz megoldás, a térség összefog, a nagyhatalmak nem akarhatják, hogy vérontás törjön ki. Kitört. Hatvanezer halottról tud az ENSZ. Félmillió a menekült. Ez immár szabályos háború, ahogy vasárnapi beszédében Bassár el-Aszad, az ország vezetője is elmondta. Különös víziót vázolt fel: rezsimje ellen az al-Kaida terroristái és a Nyugat indított offenzívát. Van ugyan pár állam, amely nem hajolt meg ezek előtt. (Ez, tudjuk, Oroszország, Kína, Irán kevéssé szent háromsága.) Különböző okaik vannak arra, hogy Aszadot védjék.

De én inkább a konok zsarnokról szeretnék írni. Azt gondolom, hogy a szír nép szenvedésének az egyik, ha nem a legfőbb oka a kulturált, jó iskolákat járt despota. Bassár el-Aszad beszédéből kiderült, hogy ő továbbra is önmagát és környezetét azonosítja a „hazával”. Hirdeti, hogy aki uralma, pártja, törzse ellen fellép, az a „hazát” támadja. Aszad elhiszi, hogy mivel ő a haza, az, aki őellene van, a saját nemzetére tör. Az nem is lehet igazi szír, csakis külföldi. Vagy külföldibérenc szír, idegen erők és eszmék zsoldosa.

A saját hatalmába szerelmesedett zsarnok ugyan az egyedüli látható főszereplője a játéknak, de mögötte számos kis zsarnok áll. Ők lehet, hogy nem osztják a vezérlő személyiség eszméit, de részesednek a hatalom előnyeiből. Élvezik a lehetőséget, hogy a maguk városaiban, ágazataiban urak lehetnek, monopóliumaik vannak, övék a telefontársaság vagy a bányakincs. Ezt erősen kell védeni, mert, ha bukik Aszad, átrendeződnek a viszonyok, és elvész a vagyon, a hatalom. Ezt értik ők „haza” alatt.

De a zsarnokságnak vannak olyan támaszai is, akik nem élnek jobban, szabadabban, mint a nagy többség. Lehetnek ők akár régi harcosok, a Szíriában is létező állami egypárt aktivistái vagy a vezér vidékéről származó emberek. Vannak, akik egyszerűen félnek a változástól, jobb az ismert zsarnok – vallják. Vannak, akiknek meggyőződésük, hogy komoly a veszély, hogy a zsarnok bukása után új vérengző despota jön. Vannak, akik nem hisznek a demokráciában, azt a zűrzavarral, a nemzeti egység felborulásával, a káosszal azonosítják. És Szíria esetében várható is, hogy a vérontást vérontás követi.

Sokféle érdek támogatja Bassár el-Aszadot odahaza és külföldön is. A zsarnoknak nagy tábora van. Egészen addig, amíg tartja magát.