Megyesi Gusztáv: Szentségi segítség
Most, hogy vége van az ünnepeknek, s mindenki kiörvendte magát a kis Jézus születésén, hogy aztán a vonatkozó és elkerülhetetlen erkölcsi intelmekkel vágjon neki az új esztendőnek, kíváncsi vagyok, hogy Erdő Péter bíboros, prímás mikor látogat el Péterhidára, hogy rendet teremtsen a plébánián, s ha szükséges, magasabb egyházi hivatalokban is.
Még a két ünnep között jelent meg a Sonline.hu hírportálon egy riport arról, hogy egy meglehetős nélkülözésben élő dél-somogyi család egy éve nem tudja megkereszteltetni a gyermekét, mert a plébános azt mondta, hogy előbb négy évre visszamenőleg rendezniük kell az elmaradt egyházi hozzájárulást; mindösszesen 44 ezer forintról van szó, ám a havi 60 ezer forint jövedelemből nem futja.
Mármost azt még a legmegrögzöttebb ateisták s az Úr egyéb eltévedt bárányai is tudják, hogy a keresztelés ingyenes egyházi szolgáltatás, csakúgy, mint a bérmálás vagy az elsőáldozás, sőt az egyházi törvénykönyv előírja, hogy a pap „a szentségek kiszolgáltatásáért semmit ne kérjen, és mindig ügyeljen, nehogy a szegények a szegénységük miatt nélkülözzék a szentségi segítséget”. Mindehhez az egyházi hozzájárulásnak vagy adónak semmi köze, minthogy adomány, következésképpen a péterhidai család egyszerűen át lett verve.
Az most csak a kérdés, hogy egyéni akcióból kifolyólag, vagy nagyüzemileg. Nem feltétlenül arról van szó ugyanis, hogy a plébános az ötletgazda, sőt, ő a család szerint „kedves, segítőkész fiatalember, aki azt mondja, hogy az egyházi gyakorlattal szemben semmit se tehet”. Szavai szerint tehát az egész egyházban hasonló a gyakorlat, becsapják az embereket, tehetőset, elesettet, boldog-boldogtalant egyaránt, igaz, kifejezetten kedvesen és segítőkészen, ami sokkal megnyugtatóbb, mintha a tetejébe még úgy is beszélnének velük, mint valami jutasi őrmester.
De félre a moralizálással, Erdő Péter majd nyilván jól odacsap, és akkor fejek is hullanak a porba, akár püspököké is, ahogyan az már lenni szokott, amikor az egyháznak a saját disznóságaival kell szembenéznie.
Már ebből is látható, hogy ez a cikk a keresztényüldözés tipikus esete, ehhez képest a Semjén pártelnök látomásos plágiumáról megjelent tényfeltáró cikkek tréfás köszöntők voltak, nyilvánvaló, hogy én a kereszténység likvidálását tűztem ki célul, s ezért akár a török hadakat is visszahívnám. Pedig nem egészen így van; én dicsérni jöttem egyházamat. Magam is r. kat.-ra megkeresztelve csak azt kívántam jelezni, hogy a lehető legjobb úton haladunk e téren is.
Miután kedvenc r. kat. egyházamnak sikerült szembenéznie a múltjával, feltárnia a bűnöket, megszabadulnia egykori besúgóitól és az előző rendszer kiszolgálóitól, a jelenben pedig példamutató módon a széles nyilvánosság előtt leplezi le sorra pedofil meg homoszexuális hajlamaival visszaélő papjait, továbbá elsőként maga tesz följelentést milliókat sikkasztó egyházvezetők ellen, emellett szerény és mértékletes, nem kíván régi idők előjogaival élni, azaz soha nem látott erkölcsi magaslatokra jutott, már csak azt kérném, hogy ennek az egyetlen hátramaradt, problémás péterhidai ügynek járjon már a végére.
A szóban forgó vidéken ugyanis a gyerekek kilencven százalékát keresztelik meg, fennáll tehát a veszélye annak, hogy a péterhidai családot kiközösítik, s a végén még majd rájuk fogják, hogy kommunisták, sőt liberálisok, akik a hitetlenek szekerét tolják, azt pedig az anyaszentegyház mint a szegények és megalázottak legfőbb oltalmazója nyilván nem venné a lelkére.
A szerző az Élet és Irodalom munkatársa
