Miért is zavarná, ha az sem zavarja, hogy rohamosan megy tönkre az egészségügy és az oktatásügy az előző választás előtt beígért, de elmaradt csodatevő átalakítás hiányában, és ennek a megelőzés és a betegellátás egyaránt kárát látja. Az államháztartás strukturális hiányát most – egyéb források híján – a kirúgandó közszolgáktól elspórolt bérrel lehet pótolni.

Ha néhány ezer egészségügyivel kevesebb gyógyít, akkor további járulékos költségek – nevezetesen a betegekre fordítandó kiadások egy része – is megmaradnak. Legfeljebb hosszabbak lesznek a várólisták, néhányan el se jutnak időben az orvoshoz, azaz fokozódik a hiánygazdaság, és ami ezzel jár, a korrupció, a hálapénz.

A kisebb állam, kevesebb közalkalmazott elv oltárán áldozzák fel a minősített oktatók egy részét is, függetlenül attól, hogy ez veszélyezte ti-e egyes oktatóhelyek akkreditációját. Az orvosegyetemeket, amelyek már rég az egészségügyi és oktatásügyi megszorítások harapófogójában vergődnek, ez a kivéreztetés különösen súlyosan érinti. Érdeklődéssel figyeljük, hogy az illetékes miniszter és államtitkárai mekkora súllyal képesek kiállni e terület és az orvosegyetemek partnerei – a hallgatók és a progresszív ellátás e szintjét joggal elváró betegek – érdekeiért.

Azt is a jövő dönti el, hogy az érintettek és a majdan érintettek, a következő nemzedékek mit szólnak a szabad munkavállalás joga, a nyugdíjjogosultság és az esélyegyenlőség egyidejű megsértéséhez. E jogok egymástól függetlenek, mindegyiket törvény biztosítja, egyik vonatkozó törvény sem tesz különbséget sem a munkaviszony közalkalmazotti vagy egyéb jellege, sem pedig a nyugdíjjogosultságot eredményező járulékfizetések forrásai között. Furcsa lenne ezeket alacsonyabb szintű jogszabályban korlátozni.

Lehet, hogy néhányan hivatásszeretetből, önmegvalósítási késztetésből, megélhetési okból megalázkodva majd kivételes személyes mentességet kérvényeznek a kormánytól. És akkor majd a bölcs kormány személyre szólóan fogja – a szubszidiaritás elvével legkevésbé sem összhangban –mérlegelni a kérvényeket. Azután aki a helyén maradhat, az majd személyesen Orbán Viktor miniszterelnök úrtól kap havonta egy összeget, mely a korábbi és megmaradt jövedelme közötti különbséget fedezi.

A szocializmusban szocializálódott gazdaságirányítók csak így tudják szabályozni a gazdaságot, a szolgáltatásokat. Úgy vélik, hogy még ma is vannak álláshelyek, de nem adnak hozzá bérkeretet, hiszen a mai finanszírozás nem tételes, hanem globális. Az állam szabályoz, de a szabályok betartását, a feladathoz szükséges létszámot – ahogy a cikk is írja – forrásoldalról nem biztosítja. Az egészségügy és az oktatásügy kapacitásait ugyan lehet csökkenteni, de ettől a feladat – tízmillió lakos egészségügyi ellátása változatlan szinten, a felnövekvő nemzedékek nevelése, oktatása, táltosítása – nem lesz kevesebb.

A feladvány tehát adott: kevesebből ugyanannyit, vagy talán többet. A baj, amitől ez lehetetlen, a hogyannal van. Az elmúlt évek forráskivonásai nyomán már nincs mozgósítható tartalék, sem bérre, sem másra. Az egészségügy létszámcsökkentéséről már gondoskodott a jobb körülményeket kínáló világ és a rossz megélhetési lehetőségek miatt csökkenő pályavonzás.

Azaz a közalkalmazottak méltóságán kívül nemcsak a nyugdíjtörvény és az esélyegyenlőségi törvény, valamint a minimumfeltételekről és az ellenőrzéséről szóló jogszabályok sérülnek, de a betegek és a fiatalok jogai is. Az állam már olyan, mint a „Ki nevet a végén”-t játszó gyermek: a szabályoktól függetlenül rakosgatja a bábuit. Úgyhogy a dobásból a következő körben kimarad.

A szerző orvos

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.