Rezsi

Erős választási nyugtalanság verhetett tanyát kormányzati körökben, ha ilyen elánnal beindult a virtuális pénzosztás. Még fülünkben csengtek Hoffmann Rózsa szavai (akár már szeptembertől húsz százaléknál is jóval nagyobb béremelést kaphatnak a pedagógusok – vajon miből?), amikor feltűnt Rogán Antal.

A frakcióvezető nem volt rest felhívni a figyelmet a mostani tízszázalékos háztartási rezsicsökkentés előnyös makrogazdasági hatásaira, majd még tréfás kacsintásra is futotta neki:

„A Fidesz-frakció nem fog ellenállni, ha a kormánynak lesznek további rezsicsökkentési tervei.” És ki is tudna ellenállni ilyen terveknek? Ki vállalná fel annak kockázatát, hogy azt mondja: ne csökkentsd ész nélkül a rezsidíjakat, mert baj lehet belőle!

Az MSZP a díjcsökkentésre reagálva közleményében azt írta: az energiaárak mérséklődése alapvetően pozitív változást hoz a magyar családok életébe, ezért üdvözli a kormány rezsicsökkentő intézkedését. A hazai politikai kánon szerint ezt mindenképpen le kell szögezni, hogy aztán le lehessen írni azt is: mi ebben a szemfényvesztés (milyen szintről csökkentenek), kik a „fölösleges” nyertesek (gazdagék), és mi ennek a veszélye (a szolgáltatások, az infrastruktúra leépülése).

Energiaügyben a politika az árral igyekszik szavazót nyerni, illetve retteg attól, hogy az emeléssel mennyit veszít. Kényelmes elhinni, hogy az energia ára annyi, amennyit a kormányfő mond, és azt következmény nélkül lehet bármikor tetszőlegesen csökkenteni. Miközben számtalanszor megtapasztalhattuk már, hogy a politikai látványkonyhában főtt ingyenebédnek súlyos ára van. Ez a jótétemény olyan, mint a hitel: később és részletekben kell visszafizetni, de végül sokkal többet.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.