Nyilvánvaló, hogy (nem is ritkán) előadódnak olyan helyzetek, amikor az iparpolitikai, gazdasági, ellátáspolitikai vagy szimplán napi politikai szempontok ellentétbe kerülnek a semmilyen más szempontot tekintetbe nem vehető nukleáris biztonsági követelményekkel. Vajon mit tenne ilyen helyzetekben az összevont hatóság? (Költői kérdés volt.)

Félreértés ne essék, ez az unortodox javaslat nem pusztán a jó ízlést és a józan logikát veszi semmibe, de súlyosan sérti a nukleáris biztonság legfontosabb alapelvét, valamint a Magyarország által is ratifikált, a nukleáris biztonságról szóló NAÜ-egyezményt és az Európa Tanács nukleáris biztonsági irányelvét is. Hogy világos legyen, miről beszélek, röviden idézem ezeket a Magyarország számára kötelezőnek elismert követelményeket.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) által kiadott legmagasabb szintű biztonsági követelmények (Safety Fundamentals – Biztonsági alapok) második elve szerint: „A biztonság hatékony jogi és kormányzati feltételeit kell létrehozni és fenntartani, amely magába foglalja a független hatóságot”.

A nukleáris biztonságról szóló nemzetközi egyezmény, amelyet az 1997. évi I. törvény hirdetett ki Magyarországon, előírja, hogy „minden szerződő fél gondoskodik egyfelől a hatóság, másfelől bármely más, az atomenergia alkalmazásának terjesztésében vagy hasznosításában érdekelt szerv vagy szervezet feladatkörének kellő elválasztásáról”. Az egyezményt kihirdető törvény tehát egyértelműen kimondja, hogy a javasolt összevonás törvénytelen (igaz, a törvény a MEH-et név szerint nem említi, lehet, hogy ez lesz a kibúvó?)

Az Európa Tanács 2009/71/Euratom irányelve 5. cikk (2) pontja szerint „A tagállamok biztosítják, hogy a hatáskörrel rendelkező szabályozó hatóság funkcionálisan elkülönüljön az atomenergia támogatása vagy felhasználása terén – a villamosenergia-termelést is beleértve – érdekelt bármely más szervtől vagy szervezettől”. Ennél világosabban már nem lehet kifejteni (itt szinte már név szerint szerepel a MEH).

A követelmények, szerződések és irányelvek teljesítését figyelemmel kísérő nemzetközi szervezetek egészen biztosan nem fogják szó nélkül hagyni, ha a tervezett összevonás megvalósul. Ezt a szempontot a döntéshozóknak célszerű volna tekintetbe venni.

Vajon mi a javaslat indoka és a célja? Az előterjesztés a következő főbb előnyöket sorolja fel: a közigazgatási szervek egységes hatóságba integrálódnak, lehetővé válik az ügyfélcentrikus hatósági rendszer kialakítása, az ügyintézési idő lerövidül, megvalósul a regulátori függetlenség elve. Anélkül, hogy részletesen megvizsgálnánk e feltételezett eredmények igazságtartalmát, röviden elmondható, hogy 1. semmilyen hatásvizsgálat nem igazolta azt, hogy az egységes hatóságba integrálódás bármilyen előnnyel járna, 2. az OAH eddig is maximálisan és elismerten ügyfélcentrikusan működött, semmi jele nem volt annak, hogy ez javításra szorulna, 3. az ügyintézési időt törvény szabályozza, amelyet az OAH (szöges ellentétben sok más hatósággal) eddig kivétel nélkül minden esetben betartott, 4. a regulátori függetlenség az OAH esetében eddig maradéktalanul megvalósult, a tervezett konstrukcióban viszont súlyosan sérülne.

Árulkodó az is, hogy az előterjesztés szerint „az állam számára előnyös, hogy ... egy hatóságba integráló szervezet végezze a piacszabályozást”. Nem vitatva, hogy az állam számára ez előnyös, ismételten rá kell mutatni, hogy a nukleáris biztonsági hatóság feladatát a piactól és a piaci szabályozóktól teljes mértékben függetlenül kell végezze (esetenként nyilvánvalóan azoknak ellentmondó hatással), tehát egy ilyen céllal létrehozott szervezetben az OAH részvétele egyenesen elképzelhetetlen.

A lehetséges előnyök taglalásánál az előterjesztés azt említi, hogy „Az OAH-nak a Paksi Atomerőmű Zrt.-vel kapcsolatos hatáskörei szorosan kapcsolódnak a MEH hatásköreihez. A MEH energetikai szempontból, az OAH nukleáris biztonsági szempontból szabályozza ugyanazt az engedélyest (Paksi Atomerőmű Zrt.) és ugyanazt a tevékenységet, illetve termelőeszközöket”. Ne akadjunk fel a nem is olyan apróságokon, hogy egyrészt az OAH a termelőeszközöket nem szabályozza, másrészt az atomerőmű csak egy (igaz, a legnagyobb) a négy nukleáris létesítmény és a több mint 700 engedélyes közül, amelyeket az OAH felügyel. Nézzük inkább a valóságot (néha az is hasznos lehet). 2003 és 2011 között abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a nukleáris biztonsági hatóság (OAH NBI) munkáját irányíthattam. Ilyen hosszú idő alatt a hatóság elé kerülhető ügyfajták szinte mindegyike előfordult, de egyetlen olyan ügy sem volt, amelyben az OAH-nak és a MEH-nek bármilyen okból szorosabb kapcsolatba kellett volna lépnie, közösen kellett volna tennie, vagy munkájuk a másiktól függött volna. Ennyit a „szoros kapcsolódásról”. Azt gondolom, ez mindent elmond egy ilyen összevonás valódi szükségességéről. De hát akkor mégis, mi célból? Az első válasz meglehet rosszindulatú, sugalmazó, inszinuáló, de manapság azért életszerű: valaki nagyon erősen szeretne egy nagy hatalmú, közvetlenül az Országgyűlés alá rendelt, rendeleteket is kibocsátó hatóság kilenc évre kinevezett vezetője lenni. Tudom, rosszul hangzik, de ennél csak rosszabb olvasat van. Ugye, az nem lehetséges, hogy a Paksi Atomerőmű tervezett bővítése kapcsán az eddig független nukleáris biztonsági hatóság megfelelő kézben tartása lépne elő iparpolitikai érdekként?

* A szerző az Országos Atomenergia Hivatal korábbi főigazgató-helyettese.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.