Ötvös Zoltán: Autóban a vasút

Hallgattam a híradót, és szokás szerint jól szórakoztam az irányított népnevelésen, majd azon kaptam magam, hogy figyelek, sőt meglepő következtetésre jutok: aki új autóba akar ülni ebben az országban, az legyen rendőr vagy vasutas. Azt mondta a riporter, hogy a 2012 első tizenegy hónapjában forgalomba helyezett járművek száma nem érte el az 50 ezret, ezen belül az autók 80 százalékát cégek vették meg. 

A MÁV és a rendőrség megrendelései vitték a prímet. „Normális piaci viszonyok között körülbelül 20-30 százalék a céges vagy flottavásárlás, a többi pedig a magánvásárló. Most Magyarországon ez teljesen megfordult. A magánpiac tűnt el Magyarországon” – nyilatkozta a híradónak Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke. De térjünk vissza a vevőkre! Az egyik legnagyobb a rendőrség volt, ebbe nemigen lehet belekötni, annak tényleg kell az új autó. Ám miért tolnak több mint ezer gépjárművet a MÁV alá?

A MÁV elvileg az a cég, amely vasúti szolgáltatásokat végez. Mozdonyokat, tehervagonokat, személyszállító kocsikat járat ide-oda. Járat, de egyre kevesebbet. A járműpark átlagéletkora közel harminc év. A lepukkantság következményeivel naponta szembesülünk. Csak az év első napján a Bécs felé tartó Dacia nemzetközi gyorsvonat műszaki ok miatt három órát késett, a Hernád Euro-City mozdonya Isaszegen robbant le, Iklad-Domonynál egy Bzmot romlott el egy megállóval az aszódi végállomás előtt. A Szegedre tartó Torontál InterCity mozdonyának az áramszedője tört le Vecsés és Üllő között. Ez egyetlen nap eseménye. Nem véletlen, hogy az utasforgalom a 2002-es 162 millióról 2010-re 137 millióra csökkent, és azóta sem nőtt érdemben.

És akkor hallom a hírt, hogy a legnagyobb gépkocsivásárló a MÁV. Egy olyan cég spájzol be gépjárművekből, amely ha kényszerűségből is, de folyamatosan apasztja szolgáltatási területét. E cégnek minden tizedik járata késik – késésnek pedig csak az öt percen túli csúszás számít, ami ennél rövidebb késés, az nem is késés. A meglehetősen lerongyolódott társaság a korábban forgalomszüneteltetésre ítélt mellékvonalakon továbbra sem tud vonatot közlekedtetni, a gazdaságtalannak kikiáltott szárnyak újranyitására semmi esély. Számos településünkre hiába vezetnek sínek, vonat nem jár rajtuk.

De a cégnek jár az új autó. A MÁV Zrt. és 13 leányvállalata 1286 személyautót és három és fél tonna alatti kisteherautót bérel bő tízmilliárdért. A járműveket „a vasútüzemmel kapcsolatos feladatok” ellátásához használhatják. A kisteherautót még értené az ember, de minek ez a tömérdek személyautó? Ahol nincs vasút, oda minek menne autóval a vasutas? Ahol van vasút, oda minek az autó? (Ha csak azért nem, hogy viziteljenek a lezárt megállók gaztengere előtt.)

Valami nagyon nincs rendben ebben az országban. Már várom a hírt, hogy mikor vesz egy csomó buszt a hajótársaság, vonatot a BKV.

 

Az új rendőrautók – ez még csak rendben lenne
Az új rendőrautók – ez még csak rendben lenne
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.