Ez a könyv egy szenvedélyes vádirat, amelyben a szerző hat év után rengeteg anyag, jegyzőkönyv és bizalmas információ tanulmányozása után leszámol a 2006. őszi „antidemokratikus államcsínykísérlet” szervezőivel. Debreczeni József itt nem elfogulatlan történész, s több mint „kortárs politikai közíró”. Ő itt mint ügyész lép fel az általa képviselt igazság nevében.

Ezt megelőzi a szocialista párton belüli „árulók” leleplezése, akik Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének kiszivárogtatásával nemcsak Gyurcsányt, hanem „saját pártjukat, a magyar baloldalt, az egész demokratikus oldalt, a demokratikus Magyarországot” tették tönkre. Ebben a tekintetben támadható a szerző „nem tényállása, hanem szubjektív megérzése”, amikor két ismert MSZP-politikust, Gyurcsány Ferenc ellenfeleit említi meg név szerint. Itt is, mint előző könyveiben (Arcmás, 2009; A politika fertője, 2011) Orbán Viktor, „A Vezér”, kimondottan és sejtetve a kulcsszereplő, aki 2006. október 23-án is a Gyurcsány kormány „erőszakos megdöntésére irányuló kísérlet” karmestere volt és maradt, amíg 2010 áprilisában a „fülkeforradalmat” diadalmasan keresztülvitte.

Ez a mű is bizonyíték arra, hogy Debreczeni a rendszerváltás óta véleményem szerint a legbátrabb magyar publicista, aki tekintet nélkül személyes érdekekre mint politikus is az első országgyűlési képviselő volt az Antall táborban, aki nyíltan megbélyegezte 1992-ben az akkor hatalmas befolyással rendelkező Csurka István „náci ideológiát tükröző írásait”, annak a féktelen antiszemita agitátornak a kirohanásait, akit temetésén a mai rezsim oszlopos tagjai „fáklyavivőként” ünnepeltek.

Debreczeni ugyanis nemcsak a rendőrséget védi meg október 23-án (ellentétben a tévéostrommal szeptember 17-én és 18-án), nemcsak és nem először kritizálja roppant élesen és jogosan Sólyom László köztársasági elnököt, aki akkor 2006 őszén négy elhamarkodott és egyoldalú nyilatkozatban 2010 tavaszáig „egyengette Orbán Viktor útját”. A szerző az Orbán-féle vezércsíny elemzésén, az MSZP-n belüli „árulók” leleplezésén és Sólyom szerepének elítélésén túl szinte vakmerően még egy frontot nyit: szembeszáll az úgynevezett „jogvédő narratíva” képviselőivel a médiákban és a politikai életben, akik a rendőrség brutalitását és törvénysértő fellépését tematizálták, illetve középre pozicionálták magukat. Ebben a tekintetben Debreczeni még a balliberális értelmiség emblematikus figuráit, így Kis Jánost és Tamás Gáspár Miklóst sem kíméli. Az elsőt az amerikai követség nyomán „politikailag botfülűként” aposztrofálja, míg a másikat Sztálin szavaival a „hasznos hülyék” kategóriájába sorolja.

Debreczeni szerint az ő „doktriner, moralizáló, a politika valós viszonyai iránt érzéketlen álláspontjuk” együtt a „független” sajtó hibás szerepvállalásával remekül illeszkedett a 2010-es választások idejére lényegében uralkodóvá lett hazug fideszes narratívához: „Gyurcsány Ferencre és kormányára rásült a törvénytelen erőszak alkalmazójának, az emberi jogok eltiprójának hamis bélyege. Mindez nagyban hozzájárult a baloldal elsöprő vereségéhez, illetve a Fidesz katasztrofális győzelméhez. Szilvásy Györgynek igaza van. Orbán 2010-es kétharmados győzelme a 2006-os véres őszben fogant.”

Ugyanez a véleménye Gyurcsány Ferencnek, aki egy Facebook-bejegyzésében (2011. szeptember 27-én) a mítoszteremtés és -fenntartás jelentőségével kapcsolatban kijelenti: „2006 ősze a Fidesz egyik legújabb, legsikeresebb és egyben legpusztítóbb mítosza. Az ő képletük egyszerű: ’56 örökösei küzdöttek meg a hazugság hatalmával, amely a békés tüntetőkre küldte a diktatúra rendőrségét, és emberek tucatjainak lőtték ki a szemét. A mítoszteremtés eszköztára színes volt: parlamenti interpelláció, vizsgálóbizottság, a YouTube-on indított spotok tucatjai, a »terrort« bemutatni igyekvő színes kiadvány, brüsszeli felszólalás.” Sikerült Debreczeni Józsefnek ezt a kétségtelenül sikeres mítoszt szétzúzni? Sikerült-e egy új és az igazságnak megfelelő történetet 2006 őszéről előadni? A választ több tényező nehezíti. Mindenekelőtt a szerző mai pozíciója. Debreczeni időközben ugyanis a Gyurcsány Ferenc által alapított Demokratikus Koalíció alelnöke, vagyis Gyurcsány helyettese e kis pártban. A Fidesz intellektuális szócsövének tekintett hetilap a szokásos sunyi módszerével ezért sietett már egy hosszú cikk főcímében „leleplezni” Debreczenit, aki „botránykönyvet írt, hogy újraépítse Gyurcsány Ferenc politikai alakját.” A címlapon már „ámokírásról” beszél a gumikesztyűvel dolgozó Fidesz-lap, amely baloldali riválisával, a 168 Órával szemben, tömegesen kapja a rezsimet szolgáló vagy attól tartó intézmények és vállalatok hirdetéseit.

Kétségtelen, hogy Debreczeni kényes helyzetben volt és van, hiszen immár a DK alelnöke. Így nem akar és nem is tudná egy, a viaskodó politikai csoportok felett megszólaló ügyész szerepét vállalni. Szenvedélyes vádirata egyébként nem mentes túlzásoktól, mint például a zárszóban a 2006-os ősz és az 1946-os hírhedt miskolci, a kommunista párt által szervezett antiszemita véres zavargások párhuzamba állítása. Sajnálatos az is, hogy mellékes kérdések, egy Fidesz-képviselő október 23-án elszenvedett sérüléseinek a kétségbe vonása ugyanúgy, mint a levélváltás a Galamus portálon egy, az ő téziseivel alapjában egyetértő, de joggal vagy jogtalanul megsértődött szociológussal elterelték a média figyelmét az alapvető vádakról a Fidesz ellen.

E megjegyzések nem változtatnak azon, hogy Debreczeni József újra kényes és politikailag roppant fontos témához nyúlt ugyanúgy, mint Orbán Viktor második életrajzában és a politika fertőjéről írt könyvében. Az Orbán-rezsim nemcsak a hatalmat építi ki hosszú távra (mint ahogy a miniszterelnök ezt nyíltan kimondta a Kronen Zeitungnak adott hírhedt interjújában, ahol a „legközelebbi tíz kormány kezének megkötéséről beszélt”, hanem ezzel együtt gyártja a mítoszokat a megnyert szabadságharcról, a globális kapitalizmus nemzetellenes aknamunkájáról, a kormány nemzetközileg is példátlan gazdasági és pénzügyi sikereiről. E könyv jelentősége abban áll, hogy először pukkantja szét a 2006 őszéről készült hazugságokra vagy elferdített tényekre épített léggömböket. Egy pártos, de ennek ellenére számomra sok tekintetben meggyőző mű, mely a jövő politikailag elfogulatlan történészeinek és – nemcsak a Demokratikus Koalíció aktivistáinak – hanem a Fidesz-médiabirodalomban tevékenykedő történelemhamisítók ellen fellépő konzervatív, liberális vagy baloldali kritikusoknak is pótolhatatlan érveket tartalmaz.

*A szerző a Bécsben megjelenő Europäische Rundschau folyóirat főszerkesztője és társkiadója.

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.