A válságnak vége, Kokó igazat mosolyog a plakátokról – gondoltam szilveszterkor, amikor már órák óta nem maradt abba a tűzijátékok durrogása. Újabb, a fogyasztói társadalom generálta jelenségre hoztam az unalmas poént, miszerint ha ezt is el tudják adni ilyen mennyiségben, akkor a válság tényleg nem elég mély ahhoz, hogy bezárja a pénztárcákat. Szórakozni, lazítani, gőzt kiereszteni kell, és kész. 

A tűzijátékok szilveszteri legalizálása – karöltve a továbbra is illegális petárda durrogásával – azonban valószínűleg több embernek okoz szorongást, feszültséget, mint ahánynak öröme van benne.

Két nappal szilveszter előtt egy gárdonyi bácsiról és német juhászáról terjedt kép a Facebookon: az eb a szomszéd kertbe dobott petárdától úgy megijedt, hogy a méteres kerítést átugorva világgá szaladt. Gazdájának se éjjele, se nappala nem volt, csak az utcákat járta, míg elsején kiderült: Dolly kutya a vesztébe rohant, a menekülő állatot elütötte egy autó.

Élettelen teste is megjárta a közösségi portált, mintha nem láttunk volna már elég elrettentő fotót a petárda veszélyeiről: csonkolt kezek, sérült fejek, elveszett háziállatok...

Az idén a budapesti belvárosban töltöttem a szilvesztert. Noha a tűzijáték és a petárda nem egymás kiegészítő kellékek, a petárdák mégis úgy durrogtak, mintha ingyen osztották volna őket a kötelező háborús feeling keltésére. Nemkülönben a tűzijátékok. S nem láttam jelét annak, hogy bárki fülön csípné vagy figyelmeztetné a petárdázókat, és olyat sem tapasztaltam, hogy ellenőriznék: tényleg azt és csak azt árulnak-e, amit szabad. Pedig egyik-másik tűzijáték rakétájában több robbanóanyag van, mint amennyi lőpor egy (amúgy engedélyköteles) riasztófegyverben. A nyolcadik kerület – hangban – olyan volt, mint a háború sújtotta Bejrút vagy a gázai övezet. A robajt élethű fényjelenségek is kísérték, hollywoodi producereknek javaslom, legközelebb szilveszterkor Budapestre jöjjenek felvenni a háborús jeleneteket.

A tűzijáték klassz, de szilveszter éjszaka kockára fagy az ember, mire véget ér a gagyi show! Miért kell emeletes házakban robbantani? Arra gondol valaki, hogy a rakéták az ötödik-hetedik emelet magasságában robbannak fel, és csak annyi a veszélyük, hogy a szívbajt hozzák az ott élőkre? Hogy mennyire egészséges ennyi felrobbant vegyi anyag mellékterméke egy amúgy emberek élőhelyeként szolgáló városban? Hogy a visszahulló darabok veszélyesek? Hogy hány kisgyermek álmát teszi tönkre a folyamatos durrogás, és hány háziállat szalad világgá ebben a pár órában?

Ha átgondolják a tűzijátékozók, akkor talán ezt is megtanulják kulturáltan használni. Talán egyszer a petárda is ciki lesz. Talán a döntéshozók megnézik, mennyi adót fizetnek a tűzijátékárusok. Eldönthetik, hogy hasznos dologról van-e szó, vagy politikai szűk látókörről, amely ad cirkuszt a népnek, nemkülönben busás hasznot a néhány vállalkozónak. Gondolják át! S akkor talán az lesz a nagy durranás, hogy elmondhatjuk: legalább a fejekben nincs válság!

Budapest, Vörösmarty tér, szilveszter