Rogán Antal jó előre megmondta, kötelező szavazás lesz a frakcióban földügyben, és aki nem úgy szavaz, ahogy kell, azt megbüntetik. Borítékolható volt, hogy a földügyben a pártvezetés legelszántabb belső kritikusa, az ellenzéknél is ellenzékibb Ángyán József nem szavazza meg a törvényt. Nem is tette. Meg is büntették. Ellenszavazata ellenére is megvolt ugyan a kényelmes kétharmad, mégis. Pénzbírsággal sújtotta a frakcióvezetés, mert nem úgy szavazott, ahogy kellett.

Ángyán szerint a döntés alkotmánysértő. Kérdés persze, lesz-e kedve, ereje és elszántsága beperelni a több szempontból is törvénysértőnek látszó döntés miatt saját frakcióját (ahonnan ezért valószínűleg azonnal kizárnák), hogy aztán a bírói utat végigjárva alkotmányjogi panasszal éljen az Alkotmánybíróságnál. Azt ugyanis még a kétharmados forradalom után elfogadott alaptörvény sem vonja kétségbe, hogy Magyarországon a közhatalmat választott képviselők útján gyakorolják. Esküjükben a honatyák arra tesznek fogadalmat, hogy hűségesek lesznek hazájukhoz és annak népéhez, hogy munkájuk során választóik akaratához híven, lelkiismeretesen járnak el.

Bár se az esküben, se a vonatkozó jogszabályokban nincs szó kötelező szavazásról, frakciófegyelemről, pártutasításról, a parlamenti pártok előszeretettel büntetik képviselőiket mindenért, amiért csak lehet. Ez alól ritka a kivétel. Megalakulásuk után a frakciók bezárkóznak, mini-diktatúrákká alakulnak, saját szabályokat alkotnak, és a legkevésbé sem zavarja őket, ha azok esetleg szembemennek a korábban általuk megszavazott törvényekkel. A frakciók vagy legalábbis a frakcióvezetések attól érzik erősnek magukat, ha egységet mutatnak, ha még oly jelentéktelen belső viták során sem keletkezik rés a soraikban. Ha az amúgy a választóiknak, és nem nekik felelős képviselőtársaik úgy követik őket szavazásról szavazásra, mint a gyapjukért tartott négylábúak a nyáj élén haladó jószágot.

Kívülállóként a legkevésbé sem zavar, ha azért büntet meg valakit a pártja, mert igazolatlanul nem vett részt egy fontos szavazáson, vagy mert etikátlannak találták, hogy két helyről is felvett költségtérítést ugyanazért a munkáért. Az azonban már elfogadhatatlan, ha azért büntetik, mert a lelkiismerete és legjobb szakmai tudása, valamint a választói akarata szerint szavazott, és nem úgy, ahogy „kellett volna”.

A kötelező szavazás, már ha a „kötelező” jelző nemcsak a részvételre vonatkozik, hanem arra is, hogyan kell voksolni, nem más, mint esküszegésre utasítás. Ami, bárhogy is nézzük, nem túl demokratikus, még csak nem is törvényes, sőt alkotmányosan is erősen aggályos, mégis működik. Az egy-egy törvény vitájában benyújtott módosító javaslatok nagy számát és sokféleségét, majd a szavazás frakciófegyelmet tükröző eredményét elnézve nagyon úgy tűnik, hogy a honatyák számára nem okoz lelkiismereti problémát időnként zárójelbe tenni az esküjüket, sőt erre kötelezni frakciótársaikat is.