Átvágó

Tarlós Istvánról már aligha fogják megmintázni a bátran ígérő szobrát. A főpolgármestert a tapasztalat óvatossá tette. Tegnap annyit mert kijelenteni: „Reális az esély, hogy 2014 tavaszán együtt örülhetünk majd Európa egyik legmodernebb metrójának”.

Tehát még egyáltalán nem biztos, hogy 42 évvel az ötlet és 16 esztendővel az építés bejelentése után tényleg átadják a tervekhez képest jelentősen megkurtított vonalat.

Tarlós szerint a jogi problémák képezik a legfőbb akadályt, a munkálatok a vitás kérdésekről folyó tárgyalások függvényében gyorsulhatnak vagy lassulhatnak. Az 1998-ban még 130 milliárd forintra becsült összköltség most éppen 452 és fél milliárdnál tart.

Az elhúzódó és minden költségkeretet kinövő nagyvárosi infrastrukturális beruházások másutt sem ismeretlenek. Bostonban például évtizedeken keresztül járhatatlan volt a belváros, mert a föld alá akarták vinni az átmenő közúti közlekedést.

A Nagy Ásásnak becézett projekt kezdeti 2,8 milliárdos költségvetése 22 milliárdra nőtt, és az átadás után a vadonatúj alagútban a lezuhanó betonborítás megölt egy embert.

Minket azonban aligha vigasztal, hogy másutt is akadnak gondok. Inkább arra figyelünk, hogy Sanghajban vagy Moszkvában néhány hónap, de maximum egy év alatt fúrnak annyi metróalagutat, mint nálunk fél emberöltő alatt.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.