Nemcsak Bihari bíró méltó közjogi hattyúdalát, hanem az alapjogi biztos, SzabóMáté kezemunkáját, alkotmányos értékrendjét és kultúráját is elismerés illeti. Osztozzék ebben az amúgy megosztott, itt azonban közjogilag értéket teremtő AB többsége, Stumpf Istvánnal bezárólag. Akadt öt különvélemény, a szó szoros értelmében negatív szavazat is: talán tankönyvi lábjegyzet lesz, hogy már megint ki mivel hozakodott elő.

Közjogi érvénytelenséget állapított meg az AB a többi között az MSZP sokadízigleni felelőssége, alkotmányos megbélyegzése, továbbá például a választási regisztráció alkotmányozási megbuherálása terén, illetve módjában. A 82 oldalas döntés en bloc szükséges és elégséges (bizony, ez itt az iskolai kettest jelenti!) feltétele volt az alkotmányosság fennmaradásának.

Ismét az alkotmányjog magasiskolája áll előttünk. Érdemes a határozat érvelésének lényegét és a testület alkotmányos követelményeit összefoglalni, szemléltetni. Startpont: a dilettáns alkotmányozók ércnél maradandóbb művet kívántak kreálni. E szándék nem találkozott közjogi kultúrával, konszenzuskereső legitimitással, fair, világos koncepcióval és kodifikációs felkészültséggel. Biznisz, mint rendesen: majdnem minden másban is ez a helyzet.

Gondok, görcsök, erőpróbák mutatkoztak már az AT hatályba léptetésekor, majd annak színpadias asztaltáncoltatása és átvezető normarendezései során. A selejt bosszút állt, ezért valahogyan meg kellett bundázni a változatlan, gránitszilárdságú főmű korrekcióit. Adott az AT felhatalmazást átmenti szabályok megalkotására. Ám cseppet sem sorolható e körbe mindaz, ami hosszabb távú, pótlólagos, hibakorrrekciós lépés, retorziós egyedi intézkedés, kétségbeesett kiegészítése és módosítása volna valójában az érinthetetlen, hitvallásos alkotmánynak.

Semmit nem számított az alkotmányozó hatalomként önmagát is alulmúló parlamentnek a jogalkotás normális, garanciális rendje: az agresszív és arrogáns eljárás itt is félresöpört jogelveket. Amikor tehát az AB közjogi érvénytelenséget mondott ki minderre, nem gyáván alaki kifogásokkal operált, hanem visszaparancsolta a kezdőkörbe a simlis focistákat. Úgy kell érteni: arra se méltatta a testület e normaköteget, hogy érdemben megvizsgálja, előbb csinálják meg rendesen, aztán majd jöhet a tartalmi próba. Szégyene és bűne ez a parlamentnek, a kormánytöbbségnek, de a szarvashibára továbbot intő államfő(k)nek is.

Megint kitűnt: ha így alkotmányoznak, akkor tényleg mi különbség van az AT és egy Orbán-pátens vagy egy kormány(fői) rendelet között? Az AB így megalapozottan parancsolt megálljt a bundából kialakított átmeneti „zakó” szabászainak. Derék iparosok, tetszenek érteni? Talán most némelyek kezdik kapizsgálni: a nem szabad és a nem lehetséges, a jó és a helytelen, továbbá a megcsinálható és az esélytelen (háromszor kettő) külön dolog. Kár kutyulni ezeket. Az alkotmányos jogállamnak pedig nem a hibája, hanem a lényege mindenki korlátozott, másokkal együttműködésre késztetett és számadáshoz, felelősséghez kötött hatalomgyakorlása.

Az AT (vagy szimplán, flanc nélkül: az alkotmány) pedig nem holmi papír, pártos munkaokmány, rágható, kiköphető gitt, hanem egy és egységes kódex, melynél honi és nemzetközi elvárások, követelmények, fundamentumok és még az Országgyűlésen is számon kérhető közjogi biztosítékok volnának. Az AB (pozitív többsége) most nem gyávult el, nem keresett, nem is adott egérutat a hibát hibára halmozó parlamenti többségnek. Ellenkezőleg: határozatának 47–48. oldala ostorcsapással ér fel.

Íme: „Az alkotmányos legalitásnak nemcsak eljárásjogi, formai, közjogi érvényességi, de tartalmi követelményei is vannak. A demokratikus jogállam alkotmányossági kritériumai, egyben nemzetközi egyezményekbe foglalt, a demokratikus jogállami közösségek által elismert és elfogadott alkotmányos értékek, alapelvek és alapvető demokratikus szabadságjogok, illetve az ezekkel részben egybeeső úgynevezett ius cogens. Adott esetben az Alkotmánybíróság a demokratikus jogállam alkotmányos tartalmi követelményeinek, garanciáinak és értékeinek a töretlen érvényesülését, alkotmányba foglalását is vizsgálhatja. Az alkotmányok tartalmi és eljárási mércéi és követelményei demokratikus jogállamban állandóak. (...) Az alkotmányos jogállamban egyszer már elfogadott értékek, elvek, garanciák, követelmények szintjei nem csökkenhetnek, és azok érvényesülésének a megkövetelése sem veszíthet szigorából.”

Nem szorulnak mankóra a fenti megállapítások. Talán csak azt tehetnénk hozzá: az alkotmánybírák elérkeztek – s mi, az ország is eljutottunk – ahhoz a ponthoz, melyben dönteni kell: jobb-e állva meghalni, mint térden állva kegyelemért, túlélésért instanciázni. Aki meg eladta a lelkét az ördögnek, hát eladta. Rájön majd: ott nincs visszavétel, árleszállítás, csere, reklamáció. Nemzetközi bonmot: a halak nem látják a vizet. Igaz ez a többségi kormányerő vakságára nézve is. A harmadik évben már minden „hal” harmadlagos frissességű. Apropó, Petőfi: azért a víz az úr.

A szerző alkotmányjogász

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenn tartja magának a jogot, hogy
a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.