Szükség lenne ebben az évben, így a végén legalább egy új formulára, vagy legalább egy másik szóra, hogy ne azt mondjuk, amit mindig szoktunk ilyenkor, s amivel valamiként a világ minden kultúrájában örvendeznek évente egyszer.

Tiszteletben tartva, hogy ahány szellemi kontinens, annyi féle időpontban s változó gyakorisággal is – nem feltétlenül 365 naponként –, de mindenhol elhangzik a Boldog Új Évet Kívánok; nekem ez most, ha nem is akad a torkomon, de nem is esne jól. Legyen csak BÉK. Hogy Bék-e? Az. Boldog év. Ebbe belefér, hogy utólag talán majd annak számít ez is, meg az, hogy egyszer majd legyen egy. Mindenkinek legalább egy az életben – azon kívül is, amelyben megszületett, ennyi azért járna.

Csak ne legyen feltétlenül új! Egy olyan időszak kellős közepén, amikor a mi itthoni világunkban immár semmi régi nem maradt, nem okoz spontán örömet a boldogság és az újdonság összekapcsolása. Sőt!

Amikor az ellenkezőjére változik a tér neve, ahol lakom, amikor, mint egy háború után szokás, eltűnnek a szobrok, átcímkéznek minden hivatalt, más törvényre járnak a gyerekek az iskolába, a betegek a kórházba, a rokkantak a felülvizsgálatra, amikor újdonságként a szegény adózik, a gazdag nem, amikor minden olyan, mint amikor egy filmet visszafelé vetítenek – felismerhetőek a helyzetek, de nem látszik, hova futnak, csak az, hogy milyen helyzetbe jutnak vissza –, tehát ilyenkor éppen a legrosszabbkor jön, hogy még az év is új lesz, és éppen ennek apropóján remény szerint boldog.

Forduljon csak szép csendesen, kis ívben, észrevétlenül. Tavaly is volt január, azelőtt is, miért kell ebből ügyet csinálni? Sok mindent ígér egy ilyen sötét és hideg hónap, csak éppen az újrakezdést nem. Nem véletlen, hogy műtüzeket kell gyújtani, sőt robbantani, hiszen úgy egyébként semmi jele nincs az újjászületésnek.

A hagyományok szerint a lehető leghangosabban kell elbúcsúznunk az óévtől, hogy megfutamítsuk az ártó szellemeket. Ezért trombitálunk, petárdázunk, bömbölünk ismeretlen, nálunk lehetőleg kisebb ember fülébe az utcán, tudatva, hogy B. ú. é. k. Azon az alapon, hogy agyament ordítozással próbálnánk távol tartani a nagyobb bajokat, azt is mondhatnánk, hogy egész évben szilveszter van.

Most legalább egy napra abbahagyhatnánk. Legfeljebb ennyi lenne az új. Megint ideszól viszont Ady, trombita nélkül, csak úgy: „Új év Istene, Tarts meg / Magamnak / S tarts meg mindenkit/ A réginek…” Ezzel a megszorítással tudnék jó érzéssel bármit is kívánni, nem feledve, hogy ha egy új év születésével mindig meghal a régi, az nem biztos, hogy feltétlenül nagy öröm.