Az LMP moráljáról

Kolumnás cikket közöl Szalay Tamás Lajos a december 21-i lapszámban (6. old.) Schiffer András politikai céljairól. Ennek két megállapítása különösen mellbevágott. Az egyik az, hogy Schiffer víziója szerint az LMP „modernizációkritikus” (amit Schiffer valamiért baloldaliságnak tekint), a másik az, hogy „előbbre tartja a politikai célok közötti morális választást az úgynevezett szakmai megalapozásnál”. Eddig is tudtam, hogy a „zöldek” ellenségei a korszerűségnek és a szakszerűségnek, hívei (különösen műszaki kérdésekben) az elavultságnak, a retrográdságnak, hiszen ezt tükrözi csökönyös atomerőmű-ellenességük és vízerőmű-ellenességük is, de hogy ezt valaki ilyen nyíltan, gorombán ki is mondja, az újdonság. Nagy baj lenne, ha ilyen nézetekkel hatalomközelbe kerülnének. Nagyon durva Schiffer nézeteiben az is, hogy szerinte nem szabad szembefordulni a Jobbikkal, a nácizmussal, mert akkor az LMP nem tud szavazatokat szerezni a jelenlegi Jobbikszavazók köréből. Hol van akkor itt „a politikai célok közötti morális választás”? Ennél amorálisabb politikát nehéz elképzelni. Viszont ez az álláspont érthetővé teszi, hogy Schiffer miért igyekszik minden áron gátolni az Orbán-vircsaft elleni politikai összefogást.

Válas György Budapest

Nem értjük

„Nagyon fontosnak érzem azt is, hogy a diákok is megértsék, hogy milyen átalakítás zajlik a felsőoktatásban, és hogy ennek az átalakításnak, véleményünk szerint, ők nyertesei lesznek” – mondta nemrég Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő. Igaza van: nem értjük. Nem értjük, hogyan növelte volna a tanulni vágyó fiatalok lehetőségeit az, hogy ha harmadára csökken az államilag finanszírozott helyek száma a felsőoktatásban. Nem értjük, mi lett volna a különbség a Fidesz-féle tandíj és azon tandíj között, ami ellen a Fidesz nemrég a népet hergelte. Nem értjük, hogy 2008-ban miért nem volt gond az, hogy az ingyenes felsőoktatással egyesek visszaélnek, és miért lett az ma.

Hogy miért zseniális találmány most a co-payment rendszer, és miért volt az ördögtől való pár éve. Nem értjük, miért zárja ki a diákhitel a tandíj létezését. Veszek egy értelmező kéziszótárt, ahogy Hoffman Rózsa javasolta, és még jobban összezavarodok. „Tandíj (főnév): Az a pénzösszeg, melyet valaki bizonyos ideig tartó tanításért fizet”. De hogy fizeti? Készpénzben? Hitelből? A szótár erről nem ír. Mert ha az állam hitelt nyújt, akkor az nem tandíj – ezt kellene megértenünk a kormány szerint. Mert akkor az állam fizet. És ha hitelre veszek autót? Akkor azt nem is én fizetem? Nem érzem magam elég értelmesnek ahhoz, hogy összekapcsoljam a kormány kommunikációját az intézkedéseivel. Már azt sem értettem annak idején, hogy miért segítette a rászoruló devizahiteleseket a végtörlesztés, amiről a kormány előre tudta, hogy azzal „csak a tehetősebbek járnak jól”, és hogy az a szegényebbek helyzetét tovább rontja.

Ahogy azt sem értem, mire jó, ha mindent átnevezünk nemzetire. Hogy miért jó az országnak, ha plakátokon, weboldalakon, újságokban fiktív IMF-követelésekkel száll szembe a kormány – közpénzből. Nem értem az unortodox gazdaságpolitikát, nem értem a kiszámíthatatlanság gazdaságélénkítő hatását. Képtelen vagyok felfogni, hogyan lehetséges az, hogy a választási részvételt növelni fogja és a szavazást könnyebbé teszi majd az, ha a választópolgárokat felesleges körök lefutására kényszerítjük. Azért írtam mindezt le, hátha kiderül, hogy nem vagyok egyedül. És ha valamit egy egész ország nem ért, akkor lehet, hogy ez nem a lakosság hibája.

Kozma Miklós joghallgató