A Duna – a mintakép
Volt egyszer egy konszenzus. Arról, hogy a közmédiát a parlamentáris erők közmegegyezésével kell működtetni, és a frekvenciákkal is így kell gazdálkodni. Ennek jegyében választották meg teljes egyetértéssel a Magyar Rádió és a Magyar Televízió mindenki által elfogadott elnökeit. Az akkori fő kormánypártnak, az MDF-nek volt egy erős antiparlamentáris szárnya, amely ezt a közmegegyezést sohasem fogadta el, mivel önmagát egynek tekintette a nemzettel, a pártja ellenzékét pedig a nemzet ellenségeivel.
Minél sikertelenebbnek és népszerűtlenebbnek bizonyult a kormány, annál erősebben érvényesült a nemzetcsonkító szárny befolyása. A fent említett közmegegyezést felrúgták, megpróbálták elkötelezett híveik kezébe átjátszani a közmédiát. Zajlott a médiaháború, amikor 1992 nyarán újjászervezték a Magyarok Világszövetségét, melyet a kormány a fent említett antiparlamentáris, nemzetcsonkító társulat fennhatósága alá helyezett. Az elnök Csoóri Sándor, aki esszéjében az ellenzék fő erejét a nemzettel való „összeforradásra” képtelenné vált zsidósággal azonosította.
Az alelnök Fónay Jenő, aki azzal fenyegetőzött, hogy a „taknyos orrú fideszeseket” kihajítják a parlamentből. Az elnökségben ott ült a fideszeseket külföldről fizetett nemzetárulóként gyalázó Fekete Gyula, a Csurka István Magyar Fórumát a legszélsőségesebb hangnemben telefröcsögő Chrudinák Alajos, „a faji alapon elkülönült zsidóság… sátáni játszmáiról” prédikáló Balczó András.
Ennek a „Világszövetségnek” az égisze alatt alapította meg a kormány a Duna Televíziót. Ez volt az első közmédium, melynek irányításából formálisan is kizárták az ellenzéket. A Duna Televízió a mai kormányzati médiadiktatúra előképe volt. Azokat pedig, akik a Duna Televízió létrehozásának és működtetésének módját kifogásolták, a „nemzet televíziója”, tehát a nemzet ellenségeiként állították be.
Holott a célt, a teljes magyar nyelvű nemzeti-kulturális közösség televíziós szolgálatát mindenki támogatta. Ez a cél azonban nem zárta ki, hanem éppen megkövetelte (volna), hogy az azt szolgáló médiumot semmilyen politikai erő ne sajátítsa ki. Ezt a kisajátítók meg is értették. Abban a pillanatban, amint az övéik kibuktak a kormányzásból. És elfelejtették. Abban a pillanatban, amint újra hatalomhoz jutottak. A Duna Televízió akkor került a közmédia egészével együtt az ellenzékkel való megegyezést megkövetelő szabályozás alá, amikor a kisajátítókkal szemben több mint kétharmados kormánytöbbség állt, mely bármit megtehetett volna.
A bármi helyett viszont az ellenzékkel egyetértésben meghosszabbították a kisajátítók által egyoldalúan kinevezett Sára Sándor elnöki mandátumát. Jól tették. A Duna Televízió Sára irányítása alatt a legkevésbé sem volt annyira borzalmas, mint a mögötte álló Világszövetség, s nem lett az utódja irányításával sem, akit már ismét csak az ellenzék kirekesztésével választottak meg a neonáci MIÉP-pel összejátszva, törvénytelenül az első Orbán-kormány alatt.
