Kun Istvánnak a Népszabadság 2012. november 27-i számának Fórum rovatában megjelent cikkének olvasása során a hajdani premontrei szerzetes tanárom szavai jutottak az eszembe. Kun István a mostani kormány agrárpolitikájával kapcsolatosan egyszerre több mindenről és egymással nem minden esetben összefüggésben lévő dologról kíván véleményt mondani. A tárgyilagosság kedvéért azonban jegyezzük meg, van némi oksági kapcsolat az általa felvetett „témakörök” között. Ez pedig nem más, mint Kun István zsigeri gyűlölete a nemzeti együttműködés kormánya iránt. Annak érdekében, hogy szakmainak álcázott indulatai féktelenül tobzódhassanak, folyamodik ehhez a korrekt újságírástól idegen stratégiához. Ennek megfelelő eszközrendszere is. Ángyán Józsefet, a Vidékfejlesztési Minisztérium korábbi parlamenti államtitkárát hol a kormány elleni ostornak, hol pedig ostorozása tárgyául használja. Az, hogy a nevezett politikus kétféle szerepkörben egyszerre történő feltüntetése több mint ellentmondásos, Kun Istvánt egyáltalán nem zavarja.

Vegyük sorra Kun István eszmefuttatásának egyes, logikai összefüggést nem tartalmazó elemeit.

Slágertéma manapság az állami földek bérbeadásának története. Sajnos, főleg az ellenzéki oldalról elhangzó „tájékoztatások” egyoldalúak. Az eddig bérbe adott földek Magyarország mezőgazdasági területének nem egészen egy százalékát teszik ki. Nyilvánvaló, hogy nem e bérleményeken dől majd el a családi gazdaságok jövőbeli sorsa. Két körülményt nem szabad figyelmen kívül hagyni. Vannak olyan gazdálkodók az országban, akik, mivel a lakóhelyük körzetében nincsen állami föld, már eleve nem is pályázhattak. Ők akkor kihez menjenek panaszkodni? Akik úgy vélekednek, hogy őket objektíve sérelem ért, azok számára lehetőség nyílik jogorvoslat kérésére.

Arról természetesen egy szót sem szól Kun István, hogy a korábbi balliberális kormányok több százezer hektár földet adtak bérbe a klientúrájuknak messze a piaci bérleti díjak alatt, vagy olykor még bérleti díjat sem kérve tőlük. (Úgy, mint ahogyan Kun Istvánnak az Élet és Irodalom 2011. június 24-i számában írt cikkében említett, kiváló hozamokat produkáló tedeji gazdaság esetében történt.)

Furfangos zsurnalisztikai csavarral csap át cikkében a nevezett „agrárközíró” az Orbán kormány általa vélt klientúra építésének ostromlása céljából a parlament által még el nem fogadott, A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslat kritikájába. Nos, tisztelt Kun István úr, ha Ön tényleg hozzáértő szakemberként olvasta ezt a törvényjavaslatot, akkor nem írna arról, hogy azzal a mostani kormány a támogatói bázisának kíván többletlehetőségeket nyújtani. Annál is inkább nem – és ezt Önnek is illik tudnia –, hogy egy törvény normatív jellegű. Vagyis a törvény adta feltételrendszer keretei között mindenki számára egyenlő feltételeket biztosít. Azt természetesen nem állítjuk, hogy az említett törvényjavaslat nem tartalmaz preferenciarendszert. Az azonban a méltányosság és a realitások talaján nyugszik. Elő kívánja segíteni egyebek között az Ön által pozitív tendenciaként említett nyugat-európai földkoncentrációs folyamatok gyorsítása érdekében a középüzemek megerősítését. (Csak emlékeztetőül: ma Magyarországon a FÖMI által nyilvántartott termőterületből az összes gazdaság 0,7 százalékát képező 300 hektárnál nagyobb gazdaságok az említett terület 41,8 százalékát használják.) Mindezek mellett a kormány nem kívánja a nagygazdaságokat lesöpörni, velük a jövőben is számol. A kormány új földtörvénytervezete világos és méltányos birtokpolitikai célokat fogalmaz meg.

Kun István úgy ír a kormány vidékfejlesztési stratégiájáról, mint valami operett programról. Holott egészen másról van szó. Célunk egy élhetőbb vidék létrehozása. Ebbe több célkitűzés mellett egyaránt belefoglaltatik a családi gazdaságok megerősítése, a nagy-, közepes és kisgazdaságok tekintetében a belső vertikalitás kiépülésének az elősegítése és nem utolsósorban a vidéki léttel kapcsolatba hozható munkahelyteremtés is.

Ugyanakkor nem olyan vidék képe lebeg a szemünk előtt, ahol az oda érkezőt 20 kilométeren keresztül nem fogadja más, mint kukoricatábla, a végén egy szárítóüzemmel. Mert mi a magyar vidék jövőjét nem pusztán néhány ember szemszögéből előnyösnek számító hatékonysági kérdésként kezeljük.

A VM főtanácsadója ugyan nem a közölt szövegem fő témájával vitázik, viszont kiválóan dicsőíti a kormányzati agrárpolitikát, pedig az újabb évtizedekkel veti vissza a mezőgazdaságunkat. Sok ezer gazdálkodót – nemcsak a kicsiket, hanem a közepeseket is – olyan ábrándokkal hitegetnek, amely ábrándok csupán a további sorvadást idézik elő. Hogy milyen gondjaik vannak a mérhetetlen termelékenységgel, milyenek a hiányzó technológiai innovációval, miért alacsony színvonalú a jövedelmük, miért fulladt kudarcba a szövetkezésük, mekkora gubanc a méretgazdaságosságuk – ezt nem nekem kellene elmagyaráznom egy közgazdásznak.

Kun István

*A szerző habilitált c. egyetemi tanár, a közgazdaság-tudomány kandidátusa, a VM politikai főtanácsadója

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.