Kövér László annak idején szent meggyőződéssel védte Schmitt Pált azzal, hogy nem lehet elvenni tőle mindazokat az érdemeket, amelyeket a közéletben szerzett, és a plágiumügye nem más, mint a kormányzó erő lejáratására irányuló szándék. Ezek szerint Kövér László esetében a szellemi tolvajlás bocsánatos bűn, viszont gond nélkül osztogatja a kormányzó erő lejáratását célzó, szerinte megbocsáthatatlan bűn vádját mindazokra, akik akár a legdifferenciáltabb bírálatot fogalmazzák is meg annak működéséről. 

A mostani áldozat Sólyom László volt alkotmánybírósági elnök és a Fidesz-kormányt megelőző éra köztársasági elnöke, akit nem mellesleg épp a Fidesz emelt az államfői posztra. Na most a helyzet az, hogy Sólyom László félmondatába több szellem és tehetség szorult, mint Schmitt Pál egész életművébe, és hát Kövér Lászlónak is igencsak föl kéne kötnie a gatyáját ahhoz, hogy Sólyom munkásságának legalább a töredékét hozza, úgyhogy: kissé szerényebben, elnök úr, ha kérhetnénk.

Ugyanakkor Kövér László, mivel pontosan tudja, hogy kiről beszél, „óvatos stílusra” inti magát, s úgy fogalmaz, hogy Sólyom László szemlátomást nehezen viseli köztársasági elnöki tisztségének elvesztését, de ez csak afféle házelnöki szurka-piszka. Az igazi mélyütésnek azt az állítást szánja, hogy alkotmánybírósági elnökként Sólyom volt az, aki úgy honosította meg a testület működését, hogy az a parlamentarizmus alapelveit felrúgva, „kvázi fellebbviteli fóruma” lett az Országgyűlésnek, miközben az alkotmánybírók a képviselőkkel és a kormány tagjaival ellentétben senkinek sem tartoznak elszámolással.

Álljon itt a pontos idézet: „És ezzel a helyzettel nemegyszer vissza is éltek, a láthatatlan alkotmány nevű istenség papjainak teokratikus hatalmát hozva létre a népszuverenitás felett”. Vajon mire gondolhat Kövér László? Az abortuszdöntésre? A halálbüntetés tilalmára? Vagy az ügynökökre vonatkozó alkotmánybírósági döntésre? Erre biztosan nem, hiszen éppen ő az, aki minden eszközzel akadályozza az ügynökakták teljes nyilvánosságát. Akkor mire?

Az igazi baj az, hogy valószínűleg semmire, inkább csak a düh formálja a szavakat, ami komoly jelzés a házelnök mentális állapotát illetően. Különös tekintettel arra, hogy valószínűleg a közélet egyetlen olyan személyiségére támadt rá, aki a konzervativizmust következetesen képviselte, méghozzá Magyarország legfőbb közjogi méltóságának posztján olyankor, amikor Kövér László és a többi hozzá hasonló csak a fogát csikorgatta. Most viszont már vicsorítanak, csakhogy ennek komoly tétje van: azzal, hogy Kövér Sólyom Lászlóra rontott – és ahogy Sólyom Lászlóra rontott, ezzel a kéjes-pogány szóhasználattal, amely mintha afféle véráldozat bemutatására szolgálna –, végképp kijelölte a saját helyét: a szélsőjobboldalon.

És így nemcsak a házelnökre oly jellemző alpári szóhasználat tűnik aggasztónak, hanem az is, hogy Kövér szemlátomást már nemcsak a Fidesz szellemiség atyjának tekinti magát, hanem az országévá is válna. Miközben benne tombol a sötétség.