A kormányfő megnyilatkozott. Kemény vonásokkal az arcán a Magyar Nemzet ünnepi számában, aztán visszafogott mosollyal az ajakán, úgy, ahogyan azokhoz a gyermeteg lelkekhez illik szólni, akik vasárnap esténként a TV2 Frizbijének agymosodájába menekülnek a való világ elől.

Tudjuk tehát, mit és kit keresgél a kormányfő a bulvárban, bár most mintha a kelleténél is kissé ostobábbnak nézte volna a „gyermeteg lelkeket”. Csalódni azért nem csalódtunk, amit kaptunk, színtiszta politikai bulvár volt.

A bornírt semmi. Biztos lábakon álló nemzet a megrendült országokkal teli Európa közepén, undorral félretolt, külföldről erőltetett IMF-hitel, a diákságot megértő elnézéssel (le)kezelő kabinet, amelynek soha eszébe sem jutott a tandíj. Meg a választási regisztráció, amely csak azért fontos ennek a jóakaratú hatalomnak, hogy minél többen elmenjenek szavazni.

És, hát felvirradt a nagy nap is, mert negyven év óta (ő mondta!) nem kezdődött még úgy új év, mint most: minimálbér-emeléssel, tízszázalékos lakossági rezsicsökkentéssel. Tollvonásra, parancsszóra, mindegy, hogy a béremelést fél évig a költségvetés fizeti, mert a gazdaság már pusztaság, mindegy az energia valódi ára, legfeljebb aki eddig sokat keresett a gázon, áramon, távfűtésen, most majd nem fog. Ez volna a gazdaságpolitika lényege, mert amúgy minden rendben: az államadósság csökken, a költségvetési hiány három éve az uniós szint alatt, külkereskedelmi többletünk van. Arról meg sem itt, sem máshol ne beszéljünk, hogyan rokkan bele az ország nagyobb része ebbe a hazug sikerdömpingbe.

Hopp! Csak növekedés nincs – mondja a kormányfő. De szurkoljunk! Itt hagyjuk is abba, mert ez már bulvárnak is halálosan gyenge.