Van egy kérésem, most, hogy ajándékozási szezon van. Szeretnék visszakapni egy pár szót, kifejezést, esetleg mondatocskát, amit úgy érzem, elloptak tőlem. De legalábbis elbirtokoltak. Szóval olyan sokat, olyan intenzíven használták, hogy már elveszett számomra. Az országban hiányzik a távlatos politikai gondolkodás országról, nemzetről, államról, társadalomról.

Azért nincs, mert a szavainkat elbirtokolták, fogalmainkat kifosztották. Nincs mivel gondolkodni. Ahhoz ugyanis szavak kellenek. Csak az üres váz maradt vissza, azzal, a kitinhéjjal élnek vissza. Van egy kurta szójegyzékem: haza, nemzet, család, hit, sors, sorskérdés, jövő, méltóság, erkölcs, hazafiság, szabadság, függetlenség. Ezek a fogalmak nem jobboldaliak, nem is konzervatívok.

A vallások is használják őket, de mégis felekezeten kívüliek. Internacionalisták, mert minden nemzet ismeri és használja őket. A szóbitorlás miatt a fogalmak, amelyekkel élhetünk a hazának érzett országban, sokak számára nehezen kiejthetők lettek. Keserűen forog a szájban az elkopott, kompromittálódott szó. Pedig a hazaszeretet csuda jó. Az tart minket itt. Amiatt sóhajtok fel a Duna-parton, hogy milyen gyönyörű!

Amiatt kell sírni egy-egy verssortól. Ezek olyan erős szavak, erős érzelmek, hogy apám, anyám visszajött, és nem akart másutt élni, nem mozdultak innen, amikor véletlenül életben maradtak. Szóval jó lenne, ha lenne vita ezekről a szavakról, arról, miként történt a lopás. Hogyan birtokolták el, koptatták pártjelvénnyé, tették áruvédjeggyé? Mert ebben az országban mindenki „nemzeti oldal”.

Általában véve hiányzik a vita az otthonossághoz. Pár évtizede a nyilvánosságban nem fordulhatott elő a „nemzeti sorskérdés” fogalom. Ez ugyanis semmiképpen nem illett össze a reálszocializmus világképével. A nemzet már megtalálta a maga sorsát a szocializmusban – tanították alapfoktól felfelé. De azért akkor is felbukkantak a bujkáló fogalmak. Legtöbbször az irodalomban: verssorokba, az esszék kódolt beszédébe rejtve.

Vagy éppen társadalomtudományos kóddal álcázva. Ami a legkülönösebb: a sorskérdésekre most sincs válasz. Sőt a társadalom ugyanazokkal a lidércekkel küzd. Elfogy a magyar. Most is fogy, amikor hej de „nemzeti” a kurzus. A Trianon által teremtett görcsök is megmaradtak. A magyarság történelme kibeszéletlen, feldolgozatlan. Viszont azt tapasztalom, hogy ezeket a szavakat, az én szavaimat, egyszerűen az üzleti-politikai körök jelzőjéül használják.

Valahogy úgy, mint a két háború között, amikor a zsidó konkurenciától különböztette meg magát a keresztény író, állatorvos és kárpitos. Szörényi Levente minapi kifakadása a Heti Válaszban erre a mai nagyon is üzleti szellemű kurzusra, a megélhetési hazafiakra reagált. Ők nem fogják visszaadni az ellopott szavakat. Felhalmozták, azzal lepleznek sok mindent. Kell a gazdasági svindlikhez, közbeszerzési trükkökhöz, haveri állásosztogatáshoz. Nekünk (szerintem mindenkinek) meg a jó élethez kellenek e szavak. Szerezzük őket vissza!