Azt mondja Rogán frakcióvezető a kormány és a diákság viszonyáról, hogy „nem volt túl udvarias dolog felpattanni egy tárgyalás közepén, és otthagyni a minisztert, akiben végig megvolt a nyitottság”. Ez jó. Nem a kormány és a diákság közti viszony, hanem ez az új, udvariassági aspektus a honi egyetemi ifjúság megítélésében.

Rogán Antal hivatala magaslatán FOTÓ: KURUCZ ÁRPÁD

Igaz, ami igaz, a honi diákság nem túl udvarias. Nem feltétlenül azért, mert például a Hallgatói Hálózat hivatalosan jelentette be, hogy „Balog Zoltán hazudott”, hanem, mert maguk közt is egymás szavába vágnak, nyersen fogalmaznak, nem tűrik a mellébeszélést, továbbá nem mindig engedik előre a lányokat az aulába lépve; ilyen viselkedéssel akarnak tandíjmentességet és a röghöz kötés eltörlését.

Igaz viszont az is, hogy ha a diákküldöttek adnak a formaságokra, sőt Görög Ibolya-i protokollnormák szerint viselkednek, azaz nem pattannak fel a miniszteri semmitmondás és hazudozás harmincadik percében, akkor még mindig ott ülnek a teremben, és Balog minisztert hallgatják aléltan, amint végeláthatatlanul mondja a semmit, mígnem a végére egészen a foglyává nem válnak.

A fentieken túl Rogán frakcióvezető azt is rendkívül fontos elemnek tartja, hogy bárhová is mentek a diákok a városban, nem könnygáz várta őket, hanem „ahol volt rá lehetőség, ott még meg is próbálták megkínálni őket valamivel”, ami a forradalmak és tömegmegmozdulások világtörténetében tényleg merőben új motívum, bár jó volna tudni, hogy ahol megpróbálták ugyan megkínálni a diákokat, de nem sikerült, annak mi volt az oka: a házvezetőnő, netán eltűnt a pogácsa.

Mondhatnánk erre, hogy ezt látja Rogán frakcióvezető az egészből, valamint azt, hogy a diákság csak balhézni akar, „van itt néhány száz fiatal, aki élvezi, hogy a rendőrség kísérgeti őket fel és alá a városban, az adófizetők pénzén”.

Amit csak azért idézünk fel, mert mindig végtelenül hitelesnek érezzük kormánypárti vezető szájából az adófizetők pénzére való hivatkozást, másrészt Rogán frakcióvezető állítólag a Fidesz legokosabb és legjózanabbul gondolkodó embere. Az a mi ifjúságunk szerencséje, hogy van honnét viselkedési mintát merítenie. Az elmúlt két és fél év, példának okáért, annyira jól sikerült viselkedésileg, hogy feltehetően a jövő illemkódexeiben is mint aranykort emlegetik.

Már a kormányváltás első pillanatától olyan elegánsan, kifogástalan modorban és eltartott kisujjal intézték az ország ügyeit, a régi emberek kirúgásától kezdve a magánnyugdíjpénztárak lenyúlásán át a mezőgazdaság, az oktatás, az egészségügy és a kultúra megszüntetéséig, hogy az ember szinte a versailles-i udvarban érezhette magát, s ha ehhez hozzávesszük a halk, szelíd és megértő hangot parlamenten kívül és belül, különös tekintettel Kövér házelnökre, aki akárha egy Szomory Dezső-darabból lépett volna elő a finom mondatvezetésével, akkor tényleg már csak a rizsporos paróka hiányzik ennek a társaságnak a fejéről.

Ám most csak a legfrissebb fejleményeket említjük, egyenesen a magaskultúrából, de még véletlenül sem Törőcsik Mari művésznő esetét, akit sikerült Balog miniszternek porig aláznia és meghazudtolnia; mi ennél sokkal örömtelibb eseményekre figyelmezünk. Alföldi Róbert mondja a Magyar Narancsnak adott interjújában, hogy még a szakmai meghallgatása előtt odament hozzá Kerényi Imre, a bizottság egyik tagja, korunk köztudottan leggerincesebb kulturális tényezője, s azt mondta neki, „gratulálok a színházához”. És nem szakadt le a Nemzeti Színház mennyezete, ami egy épülettől a lehető legnagyobb udvariassági gesztus.

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa