Na még egy kanyarintás. Benn van. Az arcon szétömlik az elégedettség. A parkolóvadászat teljesítve. De mielőtt kikászálódhatna, egy nejlonmellényes ifjú lép a kocsi mellé, és udvariasan közli, hogy mindjárt megkezdik társaikkal a „terepmunkát”, és akkor meg kell büntetnie, mert a forgalommal szemben parkol. – Drága lenne karácsony előtt – mondja biccentve, és társaihoz lép. Hősünk hálás-dühösen távozik. Fél óra múltán frissen parkoltan sétál arra ismét. A helyén egy másik jármű áll, szélvédőjén a büntetőcetlivel.

FOTÓ: KURUCZ ÁRPÁD

A város másik végén egy „intézményőrként” szolgáló rendőr kötelességből figyeli, ahogy emberünk a védett épület mellett leállítja kocsiját. Ugyanígy néz, amikor egy óra múltán rémülten kérdezi tőle, hová tűnt az autó. Elszállították, mert a sarkon állt. De ha tudta, miért nem szólt, hogy ne keressem itt összevissza? Neki nem dolga a figyelmeztetés.

Az óvodai szekrények előtt vörös szemű rendőrapuka figyeli lánykája harisnyahámozását. Az óvó néni kérdő tekintetére csak legyint, fárasztó ám hideg téli estéken tüntetőket kísérgetni hidakon át. Őt már nem fűti a kamasz hév, minden rezsicsekkel fogy a lendület. Minek tüntetni a jövőért?, előlegbe elkérték már azt is. De az előtte táblákat cipelők még hisznek abban, hogy szavuk lehet, hogy alakíthatják a sorsukat. Fiatalok még, nincs bennük félsz.

A fiú rohan. Nemigen figyeli, merre lép. Mögötte súlyos lábak toppanása, hangos üvöltés. Azután elhal a „letépem a fejed”. A fiú lihegve megáll, zavartan hátranéz. A tömeg bosszúsan válik szét előtte és záródik mögötte. Otthon felejtette a bérletét. Meg az uzsonnáját és a kulcsát is. De ezt csak akkor vette észre, amikor fölé magasodtak, addig Gézával beszélt az új okostelefon-alkalmazásokról. Hiába mondta, hogy csak otthon hagyta, azok lependerítették, meg kérték a diákigazolványát, ami persze a bérlettel együtt fekszik otthon a polcon. Elunta a hiába szöveget és futni kezdett. Végül egész gyorsan lemaradtak.

Már a buszlépcsőre lépve összeszorul a gyomra. Némelyek már akkor kiszúrják, pedig nem is BKV-egyenruhában jár. Van aki rögvest lependerül, mások egy lyukasztóhoz ugranak, de neki hoznia kell a kvótát. Pedig utál szívózni. Utálja elkérni a igazolványt, hallgatni a magyarázkodást, a hazudozást és a megjegyzéseket. Utálja nézni a gúnyos, lesajnáló mosolyokat. Néha idáig se jutnak el. Kisanyámnak szólítják, meg még rosszabbnak… Néha jobbnak látja továbbállni. Például ha fölé magasodnak. Nem keres ő annyit, hogy megveresse magát. Márpedig mostanában könnyen megy ez. Mindenki harapósabb. Aki korábban zavarba jött, most kibúvókat keres. Aki eddig is szövegelt, az most fenyeget. A harcias pedig üt is, ha kell. Pedig csak egy jegyről van szó meg arról, hogy neki ez a munkája. Mint ahogy a másiknak más. A gázszámlás is kéri a pénzt, a végrehajtó is teszi a dolgát. Mindannyian jobb szeretnének menedzserek lenni, fűtött irodában törvényeket fogalmazni, messze attól, akiről döntenek, de nem így sikerült. Ő se lett képviselő, meg a bliccelő se. Nem szereztek diplomát, és már a gyerekük se fog. Mindkettőjüknek hiányzik a pénz hó végén az utolsó csekkre, és a gyerek hiába kért a múltkor némi aprót az iskolai Luca-napi vásárra. A szülőin talán egymás mellett ülnek, de itt ellenségek. Farkasszemet néznek, és a fenébe kívánják egymást.

S közben egy gépszem követi őket. Itt is, másutt is. Figyelik, ahogy acsarkodnak, ahogy valaki elragadja valaki táskáját, mire az lök egyet a tolvaj motorján. A száguldva érkező mentő elől kínlódva húzódnak félre az ütközés miatt dugóban ülők. Holott már így is idegesek, mert korábban megbüntette őket a közterület-felügyelő, majdnem elcsaptak egy eléjük ugró kölköt, akit ellenőrök üldöztek, s közben mardosó aggodalommal nézegetik a telefonjukat, hátha üzen a tüntetni készülő nagylány, miközben a kisebbik egyre csak vár a napköziben, kezében egy csillámló papír-drót angyallal, hogy átadja neki boldog karácsonyt kívánva.