Friss Róbert: Kísértetlista

Kísértetet láttunk. Amerikai filmek kampányközpontjainak kísértetét, amikor a mindenféle listák elleni undorunk dacára végignéztük az egykori alkotója utólagos hányingerének köszönhetően nyilvánosságra került húszperces Kubatov-filmet. Azt a szigorúan titkosnak minősített oktatóanyagot, amely a 2009-es pécsi polgármester-választás fideszes módszertanát mutatja be, akkor megelőlegezve nemcsak a 2010-es, hanem a mára vetítve a 2014-es kampányt is. Végignéztük, s miután úrrá lettünk a hányingerünkön, nem értjük, mit nem lehet rajta érteni.

Mert igencsak tanulságos, amit látunk: egy profi módon megszervezett társaság kíméletlen módszerességgel, utólag igazolt ötszázalékos hibahatárral, ajtótól ajtóig járva meggyúrja a pécsi választóközönséget. Az aktivisták korán kelnek, későn fekszenek, rendületlenül erősítik a választók érzését: ha elege van, szavazzon a változásra, mert a Fidesz jelöltje olyan ember, aki változtatni fog. Mi ilyennek ismerjük… Lássuk be: azért ennek az egyszerű üzenetnek a sikeréhez kellett ám a másik fél is, amely nemcsak a „listaaljasságnak”, hanem a profizmusnak is híján van gyakorta.

Amúgy a Fidesz a kilencvenes évek óta nem tesz mást, mint érzékeny tudatossággal alkalmazza a Nyugat-Európába is az Egyesült Államokból importált szakértelmet, amit leegyszerűsítve úgy jellemezhetnénk: a politika maga is eladandó áru. Mint a mosópor, a dezodor, a fogkrém, a kutyatáp vagy a rágcsálnivaló. Az emberek nem születnek sem megváltoztathatatlan áruvonzalommal, sem eszmékkel a fejükben. Választják azokat, és ha az eladás módszertana profi, úgy lényegtelenné válik az áru vagy az eszme mibenléte. A politika tartalma is. A Kubatov-csapat Pécsett sem támadta le a polgárt nagy ívű eszmékkel, nem csinált mást, mint erősítette a változás iránt érzett leggyengébb igényt is. Ám ha már ott voltak, léptek még egyet: adatbázisukban nemcsak saját választóikat, hanem a más pártra szavazókat is rögzítették. Kartotékot, vonalkódot kapott a „nem barát”, meg annak családtagja is. Nem törvényes, de ügyes trükk. „Kordonbontás, oszt’ jó napot” – kicsiben.

A lényeg azonban mégsem a módszer, amely ellen tiltakozni, sőt intézkedni kell, még ha tudjuk, a jelenlegi ügyészségi felállás szerint ez reménytelen. A lényeg: a tartalom. A politika tartalma, amelyről 2010 óta országosan és a gyakorlatban bizonyosodott be, hogy borzalmas. Kiderült, hogy a választási árukampányok üres fecsegések voltak. Ha pedig a demokratikus ellenzék 2014-ben nyerni akar, s 2014 után új politikai kurzust akar életre hívni, úgy el kell felejtenie, na nem a kampányprofizmust, hanem a mosóport. Tudnia kell érthetően, hihetően, őszintén beszélni az óhajtott új demokratikus korszak tartalmáról, saját felkínált politikájáról, mint az ország valódi érdekéről. Ez egyszer egy választható új politikai eszméről. És akkor nem a listákon fog múlni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.