Orbán Viktor gyáva. A kormányfő gyávasága a politikát közelről figyelők számára nem újdonság – például jelentkezzen, aki emlékszik, hogy mikor vállalkozott utoljára valódi interjúra a magyar médiában (tehát olyanra, ahol nem lojális újságíró faggatja kemény kérdésekkel). Valójában hosszú évek óta menekül a nem baráti sajtó elől. De ez a menekülő életmód a nagyközönség számára talán épp most vált kézzelfoghatóvá. 

Ezekben a napokban, amikor néhány ezer eszköztelen – politikai hatalom nélküli, jórészt még nem is választókorú, tőkével, kapcsolatrendszerrel, társadalmi befolyással nem rendelkező – diák megfutamította, a saját szavait fordítva a „soha nem hazudó” Orbán ellen.

A miniszterelnök visszahőkölt az első alkalommal, amikor az ellenfél nem hátrált meg előle, mint az orrba pöckölt kölyökkutya – nem lehetünk rá büszkék, de a nagyobb baj, hogy magunkra sem. Az elmúlt hét tapasztalatával a hátunk mögött nagyon úgy tűnik, hogy azért jutottunk idáig, mert gyávák vagyunk. Ezért nincs köztársaságunk, alkotmányunk, környezetvédelmi, kisebbségi és adatvédelmi ombudsmanunk, ellentmondani képes Alkotmánybíróságunk és köztársasági elnökünk, független főbírónk, főügyészünk és főszámvevőnk, világnézetileg semleges oktatási rendszerünk, ellenben ezért van egypárti alaptörvényünk, fegyveres parlamenti őrségünk, TEK-ünk, oligarcha-titkárnő miniszterünk, Kerényink, Feketénk.

És ezért lesz versenyképes felsőoktatás helyett felcsúti stadionunk, Ludovika Campusunk meg Friend of Hungary alapítványunk.

Gyávák a pedagógusaink, akik hónapok óta tárgyalgatnak a semmiről, miközben a kormány elviszi a fejük fölül az iskolát. Gyávák az önkormányzataink, mert az adósságaikkal együtt a jogaikat is az államra ruházzák. Gyávák az egyházaink, amelyek csöndben asszisztálnak egy keresztényietlen, antiszociális és szegényellenes kurzus döntéseihez, amitől Krisztus – ha nem támadt volna föl – most forogna a sírjában. Gyávák az orvosaink, mert tűrik, hogy egy hamburgi kórházi takarítónő bérének a feléért, méltatlan körülmények között dolgoztassák őket, és még csak azt a kamarai elnököt sem zavarják el, aki ezt a „Kánaánt” kiharcolta nekik. Gyávák a rendőrök, a vámosok, a vasutasok, a szakszervezetek, a nagycsaládosok, az élettársak, a művészek, a kultúraközvetítők, a kereskedők, a gazdák – mindenki, akinek a torkán az elmúlt években Orbán Viktor letolta a nemzeti együttműködést.

És gyávák vagyunk mi, újságírók is, mert – Európa leginkább jogkorlátozó sajtótörvényével a nyakunkon – odáig sem jutottunk el (pedig számos példa van rá a kontinens működőképesebb demokráciáiból), hogy bojkottáljuk, azaz kiszűrjük a hírekből azokat a politikusokat, akiknek ezt a gyalázatot köszönhetjük.

Gyávák vagyunk, pedig – ahogyan most a diákok megmutatták – ez a gyáva hatalom egyedül a bátorságot respektálja: a sajátja híján leginkább a másokét.