Uj Péter: Drágul a kampány
Steven Strauss, a Világgazdasági Fórum volt igazgatója a Huffington Post blogdzsungelének mélyén kesereg az amerikai demokrácia züllése felett. Nincs ebben semmi új (vagy korszerűbben: újszerű), naponta több százan nyomják ugyanezt a kesergőt ugyanezen a felületen; ők tudják, ők élnek ottan. Még csak az sem túl eredeti, hogy a Strauss az ókori Római Köztársaság hanyatlását állítja párhuzamba a mai eseményekkel: ez a legnépszerűbb publicisztikai közhely a témában.
Strauss egy angol sztárszerző, az eredetileg irodalmár Anthony Everitt friss sikerkönyvéből, a Rise of Rome-ból idézgeti a köztársaság hanyatlásának jeleit és ismérveit: a középosztály lesüllyedése, a politikusok gyarapodó személyes vagyona, a politikai táborok között szélesedő szakadék (lásd még: árokásás!), a fékek és ellensúlyok (hoppá, retikül!) eltűnése, kompromisszumképtelenség satöbbi, satöbbi. Az a válságjelenség tűnik a legérdekesebbnek, hogy a választások egyre drágábbakká válnak, egyre nagyobb anyagi erőfeszítést követelnek a jelöltektől, a kampányfinanszírozás forrásai emiatt egyre kevésbé láthatók, csúsznak át a szürke zónába, a gazdasági érdekcsoportok egyre inkább ellenőrzésük alá vonják az eladósodó politikusokat.
Oké.
Itthon újabb Kubatov-minibotrány borzolja a már alig borzolható kedélyeket, illetve annyira nem is borzolja, mert minden más borzolást elnyom a felsőoktatási csatazaj keltette borzvihar. Belső használatra szánt Fidesz-videó dokumentálja a rettegettetett Kubatov-lista próbarepülését a 2009-es pécsi polgármesteri kampányban. Lám, újabb bizonyíték a listák létezésére – az Együtt 2014 följelent, a balosabb bloggerek háborognak. Mintha a túloldal nem pont ugyanezzel a módszerrel dolgozna.
A filmen nincsenek fekete egyenruhás SS-tisztek, akik asztalra tett csizmás lábukat lovaglóostorral csapkodva halállistákat diktálnának félelemtől remegő titkárnőknek. Hanem mosolygós, szimpatikus, lelkes emberek dolgoznak óriási elánnal, lehengerlőnek tűnő hozzáértéssel. Szkennelnek, listáznak, eligazítanak, terepre mennek, agitálnak, regisztrálnak, lótnak-futnak, számolnak. Zizegnek a processzorok, surrognak a printerek, zümmög a lézeres vonalkódolvasó. Nem a Kubatov-lista a meghökkentő ezen a filmen. Hanem a munka és a profizmus.
Látható, hogy óriási energiát fektetnek a dologba, dolgoznak éjjel-nappal hónapokon át, nem kímélik magukat. Ritkán látni ilyesmit itthon. És lám, a rendszer hatékonyan működik.
Mennyi munkaerőt, szellemi és fizikai energiát, anyagi áldozatot követelhet egy ilyen kampány? Elég öt percig nézni a filmet, hogy az ember rájöjjön: túl sokat. Hogy ennek a cirkusznak a költsége egyszerűen irreális. Ennyi nem jön vissza. Emberek, egy nyomorult polgármesteri kampányról van szó!
Nem tud az ember nem gondolni arra, hogy ha ezt a melómennyiséget, lelkesedést és hozzáértést mondjuk egy fasza felsőoktatási reformra fordítanánk! Ha ebből a hatékonyságból és szakértelemből át lehetne menteni valamit a kampány utáni évekre – nem itt tartana a lángoktól ölelt, következmények nélküli komp-Abszurdisztán. Hány lélegeztetőgépet lehetne akkor!
Ha a hatalom megszerzésének a költsége túl nagy, ha túl fárasztó, akkor a győztes a hatalomban majd kipiheni magát, és megpróbálja szépen visszagyűjtögetni felélt tartalékait. Tiszta sor. Nem kell hozzá sem világgazdasági gurunak, sem sztártörténésznek lenni.
Az ókori párhuzamokat kedvelő közönség figyelmébe pedig azt ajánljuk, hogy a Római Köztársaság bukása még nem a történet vége. Egy Julius Caesar nevű, a konzuli és tribuni kampányokban nyakig eladósodott politikus jelentős intézményi reformjainak köszönhetően a Római Birodalom még öt évszázadon át uralta a fél világot.