A lényeg, hogy megszüntessék az ördögi kört, amelybe a bankokat adófizetői pénzből megmentő államok és a (talán épp ezért) eladósodott államokat finanszírozó bankok kerültek. Nem kis vállalkozás, a mechanizmus elvileg 2014 márciusában lép életbe, de ahhoz, hogy működőképes legyen, még rengeteg hasonlóan nehéz fajsúlyú jogszabályt kell kiizzadniuk magukból a tagállamoknak és az intézményeknek, és valakinek a végén pénzt is kell a rendszer mögé raknia.

Ha innen nézem, a héten született egyezmény nagy eredmény, ha onnan, kicsi. Uniós szempontból az idei legnagyobb siker az, hogy talán sikerült eloszlatni a kétségeket afelől, hogy az EU sok mindent megtesz az euró megvédéséért. Talán mindent hajlandó megtenni érte. Nem véletlen, hogy nem egy ország vagy intézmény vezetője, hanem Mario Draghi, az Európai Központi Bank vezetője lett a Financial Times szerint az év embere.

Elég volt bejelentenie augusztusban, hogy feltételekkel ugyan, de az EKB hajlandó korlátlan mértékben rövid lejáratú állampapírokat vásárolni, és rögtön higgadtabb lett a hangulat az eurózóna körül. Draghi emellett az integráció egyik motorja, de – és ez izgalmas ellentmondás a válságban – minimális a demokratikus ellenőrzés felette.

Az év vége némi megkönnyebbülést hozott, de továbbra is olyan ellentétek, ellentmondások feszítik az uniót, amelyekben nagyon nehéz lesz közös nevezőre jutni. Az egyik, hogy Angela Merkel német kancellár (és egyébként a többi tehetős ország, például a hollandok, finnek is) azt látja maga körül, hogy mindenki a németek pénzére pályázik, és közben ha csökken a piacok nyomása, többé senki sem fegyelmezi magát.

Viszont az eurózónának és az uniónak szüksége van, lesz közös alapokra, tehát valahogy meg kell győzni Merkelt –akinek nagy aggodalma a német versenyképesség csökkenése –, hogy segítsen. De nem hiszem, hogy valaha is megbízik majd politikustársaiban. Az őszi német választásokig biztos nem változik a hozzáállása. Francois Hollande francia elnöknek, úgy tűnik, nincs kedve nyugtatgatni német kollégáját. Sőt a déliek élére állva szeretné a keleti, németekhez közel álló tagállamok súlyát kisebbíteni.

A nemzetállamok vezetői érzik a közös mechanizmusok szükségességét, fontosságát, de senki sem akar feladni a szuverenitásából, nem szeretné, ha egy „külső” erő (a többi tagállam vagy a közösségi intézmények) avatkozna bele a belpolitikába, mondjuk átíratná a költségvetését, mert az veszélyezteti más tagállamok gazdasági stabilitását. Reméljük, ezt az ellentmondást valamelyest feldolgozzák a vezetők a karácsony alatt.

Mario Draghi, az év embere